Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nőket és gyermekeket engedett el az Iszlám Állam

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 20. 10:30

Az Iszlám Állam január 19-én, kedden elengedett 270 embert abból a 400-ból, akit a hét végén rabolt el a szíriai Dajr ez-Zaur városában a kormányerők uralta kerületekből, ugyanakkor elhurcolt újabb félszáz férfit – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigránsszervezet.

A szabadon engedettek zömmel nők és gyerekek, a továbbra is fogságban sínylődők 14 és 55 év közötti fiúk és férfiak. Az OSDH közlése szerint kihallgatás vár rájuk.

„Akiket úgy ítél meg az Iszlám Állam, hogy kapcsolatuk volt a kormány rendszerével, azokat megbünteti, akik ártatlannak bizonyulnak, azokat a szervezet iszlamista vallási tanfolyamaira küldi" – mondta Rami Abdulrahman, az OSDH elnöke.

A város egy részét a szíriai kormány erői uralják, a másikat az Iszlám Állam, ahogy a környező tartomány zömét is.