Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyolcan meghaltak a kabuli robbantásban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. augusztus 8. 9:10

Teherautóba rejtett nagy erejű pokolgép robbanása rázkódtatta meg augusztus 7-én, péntek hajnalban Afganisztán fővárosát. A detonációban tizenöten meghaltak és közel kétszázan megsebesültek – közölte az afgán elnöki szóvivő.

A kabuli merényletet a védelmi minisztérium egy épületegyüttesének közelében követték el, de az áldozatok mindannyian civilek. A 198 sebesült közül 15 gyerek, 20 nő. Többségük saját lábán érkezett az Ibniszina kórházba, sérüléseik csak felületiek, többnyire üvegszilánkok okozták őket – közölte a kórház.

Az AP amerikai hírügynökség korábbi jelentésében öngyilkos merénylőről és robbanószerrel megrakott személyautóról írt. A robbanás olyan erős volt, hogy a teherautótól száz méterre parkoló autókban is kárt tett.
A rendőrség nap közben nem enged Kabulba teherautókat, azok csakis este kilenc és hajnali öt óra között hajthatnak be a fővárosba.
A merényletet egyelőre semmilyen szervezet nem vállalta magára, megfigyelők szerint azonban a tálib lázadók állhatnak a támadás hátterében.

Ugyancsak pénteken, a délutáni órákban robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő a kabuli rendőrakadémia kapujánál, a detonációban afgán tisztviselők szerint sok kadét meghalt.

Egy rendőrtiszt arról számolt be, hogy az öngyilkos merénylő az akadémia bejárata előtt várakozó kadétok közé vegyült, és a tömegben hozta működésbe a mellényébe rejtett robbanószerkezeteket. A nem hivatalos információk szerint 20 kadét meghalt és legalább 25 megsebesült a pénteki támadásban.