Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Táborozók találkozója

Szöveg: Galambos Sándor |  2015. augusztus 8. 8:06

Első alkalommal szervezett közös programot az alárendelt objektumokban dolgozók gyermekei részére az MH Anyagellátó Raktárbázis. Mátyásföldön, Táborfalván, Hetényegyházán és Pusztavacson augusztus 7-én érnek véget a honvédelmi táborok, a srácok azonban most egymással is megismerkedhettek. A táborozók hagyományteremtő találkozóját a hetényegyházi bázison tartották.

1595998280

Sportversenyek, ügyességi játékok, fergeteges programok várták az MH Anyagellátó Raktárbázis négy helyőrségében táborozó gyerekeket a hetényegyházi objektumban. Mintegy száz táborlakót láttak vendégül, a legkisebbek még oviba járnak, többségük általános iskolás, de elkísérték őket a táborvezetők munkáját segítő középiskolás diákok is.

A közös nap megszervezése készen fekvő volt, ugyanis mind a négy helyőrségben egy időben, július 27-étől augusztus 7-ig tartják a honvédelmi táborokat. Idén viszont a gyerekek már egymással is megismerkedhettek.

1595998280

A „csapatépítő nap" sorversennyel kezdődött, majd focival, kidobós játékkal és kézigránátdobással folytatódott. Akik pedig belefáradtak a rohangálásba, „repülhettek" pár kört a HM Zrínyi Nonprofit Kft. szimulátorán, lőhettek lézerpuskával vagy a játékkuckókban próbálhatták ki az ügyességüket.

A sportversenyeknek tétje is volt: a sorverseny győztese és a kispályás bajnok focicsapat egy-egy vándorkupával térhetett haza. A most első alkalommal kiosztott trófeákat azonban nem kellett messzire szállítani, ugyanis mindkét versenyt a Hovány-Pap Melinda hadnagy vezette hazai gárda nyerte.

A fárasztó nap végén aztán a győzteseknek járó kupákat és a minden résztvevőt megillető emléklapokat Bugyi András alezredes, a házigazda bázis parancsnoka és Bartha Richárd őrnagy, az MH Anyagellátó Raktárbázis kiképzési alosztályvezetője adta át a gyerekeknek.

1595998280

Fotó: a szerző felvételei