Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama elhúzódó hadviselésre számít

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. október 15. 18:26

Hosszú lesz a hadjárat az Irak és Szíria jelentős részét megszállva tartó Iszlám Állam (IÁ) ellen – jelentette ki október 14-én, kedden Barack Obama amerikai elnök, amikor a terrorszervezet elleni koalíció 22 országa fegyveres erőinek vezérkari főnökeivel találkozott a Washington melletti Andrews légitámaszponton.

Obama aggodalmát fejezte ki az Iszlám Államnak az észak-szíriai, kurd fegyveresek által védett Kobani térségében és Irak nyugati részén való előrenyomulása miatt.

„A koalíciós légicsapások mindkét térségben folytatódnak majd" – mondta az elnök, aki szerint az IÁ elleni katonai kampány, amelyben egyaránt lesznek sikerek és kudarcok, még a korai szakaszában tart.

A közel-keleti térségért felelős amerikai parancsnokság (CENTCOM) közlése szerint Kobani térségében amerikai és szaúdi gépek az elmúlt két nap alatt 21 csapást mértek IÁ-célpontokra. Ez volt a szövetségesek eddigi legintenzívebb harcin tevékenysége a térségben.

Washingtont ugyanakkor aggasztja, hogy Törökország az amerikai nyomás ellenére mindeddig nem bocsátotta rendelkezésére a szíriai határ közelében lévő incirliki légitámaszpontot az IÁ elleni légicsapásokhoz, és a Szíriában terjeszkedő terroristák helyett a saját területén hétfőn annak a Kurdisztáni Munkáspártnak (PKK) az objektumait bombázta, amellyel két évvel ezelőtt tűzszünetet kötött.

Azt viszont az Egyesült Államokban pozitív fejleménynek tartják, hogy Törökország, amely szintén elküldte vezérkari főnökét a keddi tanácskozásra, a múlt héten beleegyezett, hogy felfegyverezze és kiképezze a mérsékelt ellenzék csoportjait.

A törökökön és a házigazdákon kívül a tanácskozáson jelen voltak Ausztrália, Bahrein, Belgium, Nagy-Britannia, Kanada, Dánia, Egyiptom, Franciaország, Németország, Irak, Olaszország, Jordánia, Kuvait, Libanon, Hollandia, Új-Zéland, Katar, Szaúd-Arábia, Spanyolország és az Egyesült Arab Emírségek fegyveres erőinek vezetői is.

A Fox News televízió híroldalának keddi közlése szerint egyébként a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a belbiztonsági minisztérium nemrégiben arra figyelmeztette az amerikai bűnüldöző szerveket, hogy az Iszlám Állam a közösségi média felhasználásával arra uszítja követőt, hogy az Egyesült Államok területén intézzenek támadásokat kormányzati, rendőri és hírszerző szervek, valamint médiaszemélyiségek ellen.