Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama ENSZ-főtitkár lenne, de van aki nem hagyná

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 11. 22:04

Egy kuvaiti napilap értesülése szerint Barack Obama szívesen lenne ENSZ-főtitkár, a The Washington Times című jobboldali napilap pedig saját forrásokból úgy tudja, hogy Benjámín Netanjáhú izraeli kormányfő szövetségeseket gyűjt, hogy megakadályozza az amerikai elnök esetleges jelölését a világszervezet élére.

„Az izraeli kormányfő, Benjámín Netanjáhú vissza akarja fizeti Obamának, hogy nem vette figyelembe kifogásait tavaly az Iránnal kötött atomalkuval szemben" – írta saját forrásokra hivatkozva a The Washington Times című jobboldali napilap.

A riporter, Todd Wood információi szerint a zsidó állam miniszterelnöke mérsékeltnek mondott arab államok vezetőivel egyeztet annak érdekében, hogy megtorpedózza a jelenlegi amerikai elnök esetleges ENSZ-főtitkári ambícióit.

Obama ezzel kapcsolatos elképzeléseiről az Al-Dzsarida című – angol, arab és urdu nyelven megjelenő – kuvaiti lap adott először hírt.

Az Al-Dzsarida azt is tudni véli, hogy az elnök már el is kezdte az egyeztetéseket elképzeléseiről amerikai demokrata párti és republikánus párti politikusokkal, valamint amerikai zsidó szervezetek képviselőivel.