Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama és Porosenko kiáll a minszki egyezmény mellett

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. február 11. 8:01

Barack Obama amerikai és Petro Porosenko ukrán elnök egyetért abban, hogy Oroszországnak be kell tartania a szeptemberi minszki egyezménybe foglalt vállalásait, amelyeknek alapjául kell szolgálniuk az ukrajnai válság tárgyalásos rendezésének − közölte február 10-én, kedden a Fehér Ház.

A két vezető, aki egy nappal a tűzszünet és a békemegállapodás ügyében megtartandó minszki orosz−ukrán−német−francia csúcstalálkozó előtt telefonon beszélt egymással, méltatta Berlinnek és Párizsnak a konfliktus fenntartható és békés megoldásáért tett erőfeszítéseit.

Obama elnök, aki hétfőn a Fehér Házban fogadta Angela Merkelt, a német kancellárral közösen megtartott sajtótájékoztatón bejelentette: az ukrajnai amerikai fegyverszállítás az egyik lehetséges lépés abban az esetben, ha kudarcot vallanának a rendezést célzó diplomáciai erőfeszítések.

Hangsúlyozta, hogy ilyen döntést még nem hozott, de azt is elmondta: arra utasította a munkatársait, hogy minden lehetőséget mérlegeljenek a tárgyalások összeomlásának esetére.

A The Washington Times keddi számában arról számolt be, hogy a Pentagon katonai szakértők Ukrajnába küldését készíti elő, hogy az ország nyugati részén márciustól részt vegyenek az ukrán Nemzeti Gárda 600 katonájának kiképzésében. Az amerikai tanácsadók számáról nem döntött még a védelmi minisztérium.

A keddi telefonbeszélgetésük alkalmából Obama megerősítette Porosenkónak: az Egyesült Államok elkötelezte magát amellett, hogy nemzetközi partnereivel együttműködve pénzügyi támogatást nyújtson az alapvető reformokat végrehajtó Ukrajnának. Az amerikai elnök részvétét fejezte ki az ukrán állampolgárok halála miatt, és erőteljes támogatásáról biztosította a béketárgyalásokat.