Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama nem vár gyors változást Kubában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 22. 16:38

A kétoldalú kapcsolatok normalizálásáról született megállapodás ellenére nem számít gyors változásokra Kubában az amerikai elnök. Barack Obama azt hangoztatta, hogy Kubában még mindig olyan rezsim van hatalmon, amely elnyomja népét.

„De változás fog történni Kubában, mert annak kell történnie" – tette hozzá.

Az utóbbi napok találgatásaira utalva azt is kijelentette: a két ország kapcsolatai még nem érték el azt a pontot, hogy ő meglátogassa Kubát.

A Sony Pictures filmstúdiót ért hackertámadásra és fenyegetőzésre reagálva Obama azt mondta: nem engedhető meg, hogy „valamiféle diktátor cenzúrát vezessen be az Egyesült Államokban", Washington reagálni fog a kibertámadásra. Hozzátette, hogy az észak-koreai hackerek jelentős károkat okoztak a filmstúdiónak. Mindazonáltal az elnök szerint a Sony hibás döntést hozott, amikor úgy döntött, nem mutatja be a The Interview című filmet.

A Sony elleni hackertámadást az a vígjáték váltotta ki, amely arról szól, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) beszervez két újságírót Kim Dzsong Un phenjani diktátor megölésére.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) pénteki közlése szerint elegendő információja van annak megállapításához, hogy a Sony Pictures elleni hackertámadás mögött a phenjani kormány áll.

Obama kijelentette beszédében, hogy az egyesült államokbeli feketék jobban élnek most, mint amikor ő 2009-ben először hivatalba lépett, de a szakadék a feketék és a fehérek életszínvonalában továbbra is megvan, így „maradt tennivaló ezen a fronton".