Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama üdvözölte az Iránnal kötött atomegyezményt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 18. 21:36

Üdvözölte az Iránnal kötött atomegyezmény életbe lépését Barack Obama amerikai elnök január 17-én vasárnap, és kijelentette, hogy az atombombához vezető minden utat elzárták az iszlám köztársaság elől.

„Ez egy nagyszerű nap, mivel újra megláthattuk, mire vagyunk képesek a következetes amerikai diplomáciával" – mondta Obama a Fehér Házból sugárzott beszédében. „Ezek a dolgok emlékeztessenek minket arra, mit érhetünk el, ha erővel és bölcsességgel irányítunk" – tette hozzá. „Amerika nagy dolgokra volt képes, és képes ma is, ha mind együttműködünk" – jelentette ki Obama.

„Élére állhatunk a világnak, és biztonságosabb hellyé tehetjük azt."

Az elnök azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok és Irán között továbbra is komoly nézeteltérés van néhány kérdésben, és Washington fenntartja azokat a szankciókat, amelyeket ballisztikus rakétaprogramja miatt szabott ki az iszlám köztársaságra. Az Obama-kormányzat vasárnap 11, az iráni ballisztikus rakétaprogramhoz köthető természetes és jogi személyre szabott ki büntető intézkedéseket válaszul arra, hogy Teherán októberben felbocsátott egy közepes hatótávolságú rakétát.

Az ENSZ szakértői egy decemberi jelentésben rámutattak, hogy az októberi teszttel Irán megszegte azokat a szankciókat, amelyek megtiltják neki a nukleáris fegyverek szállítására alkalmas eszközök légkörbe bocsátását. Egy magas rangú amerikai tisztségviselő szerint az iráni ballisztikus rakétaprogram

„komoly fenyegetést jelent a térség és a világ biztonságára".

Mindemellett a mostani különleges hétvége volt az amerikai és az iráni diplomácia számára, hiszen Teherán öt amerikai állampolgárt engedett el, miközben a nagyhatalmak számos, Iránt érintő nemzetközi szankciót oldottak fel a tavaly nyáron kötött atomegyezmény életbe lépése után.

Obama korábban megígérte, hogy közvetlenül tárgyal majd az Iránhoz hasonló nemzetekkel, a jelenlegi áttörések pedig szerinte ennek a diplomáciának a sikerességét igazolják.

Az Egyesült Államok az iszlám forradalom és az amerikai nagykövetségen lezajlott túszdráma után szakította meg diplomáciai kapcsolatait Iránnal 1980-ban.

A nukleáris tárgyalásoknak köszönhetően kiszámíthatóbbá és rendezettebbé vált az amerikai–iráni viszony, és a két ország vezető tisztségviselői a korábbihoz képest folyamatosnak mondható kapcsolatban állnak egymással.

Obama azonban hangsúlyozta, hogy a pozitív fejlemények ellenére továbbra is mély aggodalommal figyeli Irán destabilizáló lépéseit, illetve Izraelt érintő fenyegetéseit.

Obama az irániakhoz címzett felszólítással zárta beszédét. „Kormányaink továbbra is kapcsolatban állnak egymással" – hangsúlyozta.

„A nukleáris megegyezés után különösen az iráni fiataloknak lehetősége van arra, hogy új kapcsolatot alakítsanak ki a világgal. Ritka alkalmunk adódott, hogy egy új útra lépjünk."