Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama újabb 195 millió dollárt ajánlott fel a szíriai lázadóknak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. augusztus 9. 10:49

Az Egyesült Államok újabb 195 millió dollár támogatást nyújt a szíriai lázadóknak, humanitárius és élelmiszersegély formájában – jelentette be Barack Obama amerikai elnök.

A mostani felajánlással együtt az Egyesült Államok már több mint egymilliárd dollárnyi (mintegy 226 milliárd forint) segélyt küldött Szíriába az ottani polgárháború két évvel ezelőtti kitörése óta.

Az újabb segély bejelentését Obama a muszlimok böjti hónapját lezáró íd al-fítr ünnepre időzítette.

A Fehér Ház által augusztus 7-én, szerdán közzétett nyilatkozatban Obama azt írja, hogy sok amerikai a muszlimokkal együtt ünnepelte a ramadánt. Szíriában azonban milliók veszítették el az otthonukat, és az Egyesült Államok segíteni akar.

Washington nemrég hagyott jóvá egy másik támogatási csomagot, amelyet a szíriai lázadóknak szánt fegyverekből állítottak össze, hogy megfordítsák a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű hadsereg utóbbi időben aratott harctéri győzelmeit.

Az ENSZ segélyezési programjának vezetője, Valerie Amos azt javasolta szerdán, hogy a világszervezet tagállamai indítsanak széles körű akciót a háború sújtotta szíriai lakosság védelmére, hogy a segélyek eljussanak a szükséget szenvedőkhöz, és enyhíteni tudjanak a szomszédos országokra a szíriai menekültáradat miatt nehezedő terheken is.

Amos az ENSZ Biztonsági Tanácsában körözött kezdeményezésében hangsúlyozta, a szíriai rezsimnek és ellenzékének egyaránt kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy védelmet nyújt a civileknek és mindazoknak, akik már nem résztvevői az összecsapásoknak, beleértve a betegeket, a sebesülteket és a foglyokat.

A dokumentum szerint minden harcoló félnek kötelezettséget kell vállalnia arra vonatkozóan is, hogy nem létesít harci állásokat lakott térségekben, előzetesen figyelmezteti a lakosságot a kezdődő hadműveletekre, lehetővé teszi a segélykonvojok biztonságos áthaladását az általa ellenőrzött területeken, és humanitárius tűzszüneteket iktat be, hogy a segélyek a harcok által leginkább sújtott területekre is eljuthassanak.