Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Olasz külügyminiszter: az EU-nak közös védelmi övezetre van szüksége

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. szeptember 16. 10:22

Az Európát sújtó ismételt terrortámadásokkal szemben a határokon belüli és kívüli biztonság ugyanannak a kihívásnak a része – javasolt közös európai védelmi stratégiát Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter a politico.eu honlapon szeptember 15-én, csütörtökön megjelent véleménycikkében.

Az Európai Uniónak „védelmi Schengenre" van szüksége című cikkben az olasz diplomácia vezetője a Pozsonyban pénteken kezdődő EU-csúcs egyik témájaként szorgalmazta egy közös európai védelmi övezet kialakítását.

Paolo Gentiloni úgy fogalmazott, az EU-nak tényleges válaszokat kell adnia a biztonsággal kapcsolatos félelmekre és bizonytalanságra. Hangsúlyozta, hogy az általa javasolt európai védelmi stratégia több a titkosszolgálati és más hatósági együttműködésnél, diplomáciánál vagy az eddig gyakorolt válságkezelésnél. A védelmi együttműködést „új szintre" kell emelni – írta, megjegyezve, hogy erre még inkább szükség van a jelentős katonai erővel bíró Egyesült Királyság kilépését követően.

Az olasz külügyminiszter szerint az elsődleges európai biztonsági célok csakis a NATO-val szoros együttműködésben valósíthatók meg. Hozzátette: tiszteletben tartva ugyanakkor a tagállamok nemzeti szuverenitását és ezek biztonsági kihívásait.

Paolo Gentiloni konkrét javaslatként vetette fel egy integrált európai polgári-katonai védelmi szerkezet felállítását, amelynek szerinte „főhadiszállást" is kell biztosítani: ennek segítségével tud Európa fellépni az „összetett" vészhelyzetekben akár regionális válságról, akár nemzetközi védelmi kihívásról legyen szó. A római kormány tagja ehhez as védelmi képességek növelését szorgalmazta az európai védelmi és technológiai ipar támogatásával.
Ezen kívül egy hadosztály szintű európai többnemzetiségű erő létrehozását, amelyet közös európai parancsnokság irányítana közös forrásból.

Az olasz külügyminiszter elképzelése szerint mindezt minél előbb meg kell valósítani, ezért Olaszország nevében azt javasolta, hogy az EU főbb országai tegyék meg az első lépést, ezek ⁄„gyorsítsák fel a védelmi integrációjukat" a többi tagállam esetleges későbbi és fokozatos csatlakozásával. Paolo Gentiloni – az olasz védelmi miniszterrel Roberta Pinottival kidolgozott – védelmi projektet „védelmi Schengennek" nevezte. Nem ez az első alkalom, hogy az olasz kormány többnemzetiségű európai védelmi alakulatok felállítását szorgalmazza.

Korábban Matteo Renzi olasz miniszterelnök szorgalmazott közös európai biztonsági és védelmi szerkezetet hangsúlyozva, hogy Európa az ötvenes évektől vár közös európai hadseregre.