Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Olaszország készen áll a katonai beavatkozásra Líbiában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 4. 8:03

Az olasz fegyveres erők ötven fős speciális felderítő egysége indul el Líbiába a következő órákban és Róma további háromezer katonával kész résztvenni az észak-afrikai országban tervezett nemzetközi műveletben – írta a Corriere della Sera olasz napilap március 3-án csütörtökön.

Az olasz egység a Líbiában tartózkodó francia, brit és amerikai felderítőkhöz csatlakozik. Líbiában dolgozik az olasz titkosszolgálat mintegy negyven embere is.
Az észak-afrikai országban kezdődő katonai misszióval Olaszország nyíltan szerepet vállal a Líbiában zajló nemzetközi műveletben, amelynek célja az ország stabilitásának helyreállítása. Az olasz egységek hivatalosan a líbiai hatóságok felkérésére támogatják a nyugati szövetségeseket.
A speciális olasz egységek munkáját az olasz titkosszolgálatnak a külbiztonságért felelős hivatala (Aise) vezeti. Bevetésükről az olasz kormányfő döntött, akinek az olasz törvények értelmében „rendkívüli és sürgős" külföldi válsághelyzetekben nem kell a parlament felhatalmazását kérni.

A Corriere della Sera értesülései szerint a következő lépés háromezer olasz katona Líbiába küldése lesz, ha nemzetközi békemisszió indul az észak-afrikai államban.
Ali Ramadan a Tripoliban székelő „egyik" líbiai kormány külügyminisztere a lapnak úgy nyilatkozott, támogatja, hogy Olaszország vezesse a Líbiában tervezett beavatkozást azzal a feltétellel, hogy „minden akciót egyeztetnek velünk".
Olaszország februárban szövetségesei rendelkezésére bocsátotta déli katonai támaszpontjait közöttük a szicíliai Sigonellában és a Pantelleria szigetén levő légvédelmi bázist.

A Washintgton Post korábban arról írt, hogy Rómában már aktív a líbiai nemzetközi beavatkozást irányító katonai parancsnokság, amelynek vezetését Itália kapta meg. Az olasz belügyminisztérium a Líbiában való fellépéssel számolva megerősítette a nemzetbiztonsági intézkedéseket.

Moammer Kadhafi 2011-es halála óta Líbiát két kormány és két parlament vezeti. Az egyik kormány és az iszlamisták irányítása alatt álló Általános Nemzeti Kongresszus (CGN) Tripoliban székel. A nemzetközi közösség a 2014-es választásokat megnyert parlamentet ismerte el, amely Tobrukban székel. Az ország más területeit az Iszlám Állam (IÁ) csapatai uralják.

Az ENSZ közvetítésével líbiai nemzeti egységkormány állt fel, amelyről a Tripoli és Tobruk parlamentje decemberben írt alá megállapodást Marokkóban decemberben. Ezzel egy időben Rómában nemzetközi konferencián egyeztettek Líbia jövőjéről. Az Olaszországba érkező migránsok kilencven százalékát az emberkereskedők a líbiai partokról indítják el.