Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Olaszország több katonát küld az ENSZ békefenntartó misszióiba

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. szeptember 28. 8:31

Az olasz kormány növelni fogja a világ válságövezeteiben az ENSZ békefenntartó misszióiban szolgáló katonái létszámát – írta a szeptember 27-i, vasárnapi Corriere della Sera.

Az olasz napilap értesülései szerint Matteo Renzi olasz miniszterelnök az ENSZ Közgyűlésének New Yorkban zajló őszi ülésszakán jelenti be, hogy Róma az eddiginél több katonával kíván részt venni a nemzetközi missziókban.
A tervek szerint a római kormány néhány száz katonával növeli meg az olasz kéksisakosok számát. Ezek egy része azokból áll majd, akik januártól térnek haza Olaszországba az afganisztáni NATO-misszióból.
Jelenleg valamivel kevesebb mint kétezer olasz kéksisakos szolgál a világ különböző térségeiben aktív ENSZ-missziókban. Több mint felük az olasz parancsnokság alatt álló libanoni békefenntartó műveletben vesz részt.

Az olasz napilap szerint Matteo Renzi olasz miniszterelnök mindenekelőtt az afrikai ENSZ-missziókban kívánja erősíteni az olasz kéksisakosok arányát: Maliban, a Közép-Afrikai Köztársaságban, Dárfúrban és Kongóban, ahonnan az Olaszországba érkező illegális bevándorlók nagy része érkezik.
Másrészt az ENSZ-missziókban való részvétele erősítésével Olaszország nyomást kíván gyakorolni egy esetleges líbiai ENSZ-beavatkozás elindítására, amelyről még nem született döntés.

A Corriere della Sera adatai szerint az ENSZ békefenntartó ereje jelenleg 106 ezer főből áll, ebből az európai katonák csak hét százalékot tesznek ki.