Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öngyilkos merénylet a Kaukázusban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. október 24. 8:40

Egy rendőr meghalt, többen megsebesültek az Oroszországi Föderációhoz tartozó Ingusföld és Észak-Oszétia határánál október 23-án hajnalban történt öngyilkos robbantásban.

A határ közelében, a Csermen településnél lévő közlekedési ellenőrző poszton szolgáló rendőrök egy Ingusföldről Észak-Oszétiába tartó VAZ-2109-es gépkocsit akartak átvizsgálni, amikor az öngyilkos merénylő működésbe hozta a robbanószerkezetet.
Az előzetes adatok szerint a detonáció ereje több mint 50 kilogramm trotil hatásának felelt meg – közölték az észak-oszét belügyi illetékesek.

A hatóságok nem zárják ki, hogy a robbanószerkezetet Vlagyikavkázba, Észak-Oszétia fővárosába akarták eljuttatni.
Az észak-kaukázusi köztársaságok közötti határ az öngyilkos robbantás idején zárva volt. Több autó várakozott arra, hogy áthaladhasson az ellenőrző ponton.
Tajmuraz Mamszurov, az Észak-Oszétia elnöke kijelentette: nem engedik meg, hogy a robbantásért felelősök megingassák a régió biztonságát.
Az orosz Terrorelhárító Bizottság vasárnap számolt be az észak-kaukázusi köztársaságokban az utóbbi hetekben végrehajtott nagyszabású biztonsági műveletekről. Negyvenkilenc lázadót megöltek, harmincat elfogtak, valamint a lázadók több mint kilencven bázisát derítették fel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy hete tanácskozott a terrorelhárító műveletekben részt vevő belügyi és belbiztonsági szervek vezetőivel, és kemény fellépést követelt tőlük a terror elleni küzdelemben.
Az államfő kijelentette: Oroszország garantálni tudja a következő években a területén megrendezendő nagy nemzetközi politikai és sportrendezvények biztonságát, közöttük a 2014-ben Szocsiban megrendezendő téli olimpiát.
A világverseny színhelye a veszélyesnek minősülő kaukázusi köztársaságok szomszédságában helyezkedik el.