Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öngyilkos merénylet a szír fővárosban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. június 12. 8:36

Felrobbantotta magát két öngyilkos merénylő június 11-én délelőtt Damaszkusz központjában, az al-Mardzsa téren, az első hírek szerint legkevesebb két ember halálát és 26-nak a sebesülését okozva – közölte az állami televízió.

Egy másik hivatalos forrás legalább három halottról tájékoztatott.

A tévé a szíriai főváros szintén al-Mardzsa nevű kereskedelmi negyedében végrehajtott merénylet színhelyéről betört kirakatüvegeket és összeroncsolódott gépkocsikat mutatott, valamint azt, hogy mentőautók viszik el a sebesülteket a zsúfolt térről. A jelentés szerint a detonáció az útlevélhivatal közelében történt.