Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öngyilkos merénylők robbantottak egy menekülttáborban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. július 1. 11:35

Öt öngyilkos merénylő támadott meg libanoni katonákat június 30-án, pénteken az arab ország két menekülttáborában, miközben a hadsereg rajtaütést hajtott végre e táborokban. Hét katona megsebesült – közölték biztonsági források.

A menekülttáborok Libanon északkeleti részén, a szíriai határ közelében, Arszal város mellett találhatók. A hadsereg szélsőségesek után kutatott a táborokban, amikor az öngyilkos merénylők felrobbantották magukat a közelükben. Egy hatodik támadó kézigránátot dobott a katonákra.

A libanoni hadsereg az utóbbi hónapokban sűrítette a rajtaütéseit az Arszal határában spontán kialakult táborokban, ahol körülbelül 70 ezer szíriai menekült él nyomorúságos körülmények között. A menekült civilek között azonban szélsőségesek is meghúzzák magukat.

A hadsereg a rajtaütésekkor őket keresi, és gyakran tör ki összecsapás közöttük.

Ezek a szélsőségesek 2014-ben lerohanták a várost is. A hadsereg felvette velük a harcot, és meghalt többtucatnyi ember. A szíriai háború Libanonra való átterjedésének ez volt eddig a legsúlyosabb esete.

A 4,5 milliós Libanon mára világviszonylatban is a legnagyobb befogadó országgá vált az évek óta tartó menekültáradat következtében. Az országban gyakorlatilag minden harmadik ember menekült, Szíriából – becslések szerint – 1,5 millióan érkeztek az elmúlt években a már huzamosabb ideje ott élő félmillió palesztin menekült mellé.