Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Orosz fegyverekkel próbálják kiűzni az Iszlám Államot az ókori romvárosból

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. szeptember 19. 14:52

A szíriai kormányhadsereg legalább huszonöt légicsapást hajtott végre szeptember 18-án, pénteken az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ellen a milícia uralta ókori Tadmur városban (ókori nevén Palmürában).

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szíriai szervezet beszámolója szerint a mostani volt a Bassár el-Aszad államfőhöz hű fegyveres erők eddigi legnagyobb szabású bombázása Palmürában. A légicsapásokban több mint tizenöt ember vesztette életét.

A londoni székhelyű csoport közölte, csütörtökön a szíriai légierő repülőgépei legkevesebb tizenkét csapást mértek az Iszlám Állam szíriai fővárosának számító Rakkára.

Helyi források arról tájékoztatták a Reuters brit hírügynökséget, hogy a kormányerők a héten megkezdték az Oroszország által szállított új típusú, “nagyon pontos" fegyverek használatát.

A szélsőséges iszlamista szervezet májusban kerítette hatalmába Tadmur városát (ókori nevén Palmürát), miután a kormányhadsereg ottani védelmi vonalai összeomlottak. Az UNESCO világörökségi listáján szereplő, Tadmur szélén található ókori romváros a világ legismertebb történelmi helyszínei közé tartozik. Az iszlamisták számos jelentős műemléket megrongáltak, illetve leromboltak Palmürában.

A Damaszkusztól 240 kilométerrel északkeletre és az Eufrátesztől 200 kilométerrel nyugatra fekvő Palmüra az ókori Szíria fontos városa volt. A mediterrán térség és az ókori Kelet közötti kereskedelem fontos központjaként szolgált.

A 2011-ben békés tüntetésekkel kezdődött, de azóta véres harcokba torkollt szíriai polgárháborúban az ENSZ adatai szerint mintegy 250 ezer ember halt meg.