Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Orosz katonák haltak meg az Iszlám Állam támadásában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. szeptember 5. 17:21

Két orosz katona halt meg Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet támadásában – közölte szeptember 5-én, keddre virradóra az Interfax orosz hírügynökség a moszkvai védelmi minisztériumra hivatkozva.

A dzsihadisták a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban aknatűz alá vették az orosz megbékélési központ autókonvoját, amelyet az áldozatul esett két szerződéses orosz katona is kísért. Az egyik katona a helyszínen életét vesztette, a másik kórházban halt bele sebesüléseibe.

A védelmi minisztérium néhány órával korábban adott hírt arról, hogy a szíriai hadsereg az orosz légierő támogatásával sikeresen nyomul előre a tartománnyal azonos nevű, az Eufrátesz partján fekvő tartományi székvárosnál, amelyet évek óta tartanak ellenőrzésük alatt a dzsihadisták.

A kormányerők által ostromlott Deir-ez-Zór azon városok egyike, amelyekbe szíriai és iraki területeinek elvesztése után az Iszlám Állam visszavonult. Deir-ez-Zór környéke az Iszlám Állam utolsó fellegvára Szíriában.

A szíriai válság 2011 márciusában békés kormányellenes tüntetésekkel kezdődött, a konfliktus azonban sokszereplős polgárháborúvá fajult, amely az elmúlt hat és fél évben százezrek életét követelte, és menekültsorba juttatta a 22 milliós ország lakosságának mintegy felét.