Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Orosz-kínai vétó az aleppói tűzszünetre

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 7. 8:11

Oroszország és Kína december 5-én, hétfőn megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) határozatát, amely hétnapos tűzszünetet hirdetett volna a szíriai Aleppóban.

Oroszország immár hatodik, Kína pedig ötödik alkalommal emelt vétót a BT Szíriával kapcsolatos határozatával szemben 2011, vagyis a konfliktus kirobbanása óta. A 15 tagú BT-ben Venezuela szintén a határozat ellen szavazott, míg Angola tartózkodott. A többi 11 állam támogatta a javaslatot.

A Spanyolország, Egyiptom és Új-Zéland által beterjesztett határozattervezet a konfliktus minden résztvevőjét a harcok beszüntetésére szólította fel, hogy a létfontosságú segélyszállítmányok eljuthassanak a városba.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a nap folyamán elhibázottnak nevezte Aleppó ügyének az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztését. Moszkva érvelése szerint a fegyvernyugvás lehetőséget nyújtana a lázadóknak, hogy rendezzék soraikat, illetve a Kreml úgy látja, hogy időre van szükség az orosz–amerikai egyeztetésekhez Szíria kapcsán.