Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Orosz légi csapások segítik a szír ellenzéket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. december 15. 15:10

Naponta 30-40 légi csapással támogatja Oroszország a szíriai ellenzéki erők egyfajta ernyőszervezetének számító Szabad Szíriai Hadsereg harcát a dzsihadisták ellen – közölte Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök december 14-én, hétfőn.

A tábornok közölte, hogy információik szerint a felkelők soraiból egyre többen, jelenleg mintegy ötezren harcolnak Homsz, Hama, Aleppó és Rakka tartományokban. Hozzátette, Oroszország lőfegyverekkel, lőszerrel és anyagi eszközökkel is segíti őket.

Geraszimov megismételte, hogy Oroszország a szíriai kormányhadsereg és az ellenzéki erők terrorellenes erőfeszítéseinek összehangolására törekszik. Hangsúlyozta, a Szíriában tartózkodó orosz egységek kizárólag az Iszlám Állam (IÁ) állásai ellen hajtanak végre támadásokat.
A tábornok arra figyelmeztetett, hogy a Közel-Kelet, Afrika és Afganisztán destabilizációja más térségekben is növelheti a terrorizmus veszélyét, a többi között Oroszországban is.

Vlagyimir Putyin orosz elnök katonai tisztségviselőkkel való tanácskozásán múlt hét pénteken közölte, hogy az orosz légierő segíti a szíriai kormányerők és a Szíriai Szabad Hadsereg erőfeszítéseit, utóbbinak immár több egysége együtt harcol a kormányerőkkel.
„Mi a levegőből támogatjuk őket, csakúgy mint a szíriai hadsereget (a kormányerőket), és segítjük őket fegyverrel, lőszerrel" – mondta.
Az orosz elnök kijelentése meglepetésként hatott, ugyanis számos nyugati és helyi közlés szerint az orosz légierő eleinte a nyugati hatalmak által mérsékelt ellenzékinek nevezett fegyveres csoportokra mérte csapásait az Iszlám Állam helyett.

Eközben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn egy moszkvai diplomáciai rendezvényen annak a véleményének adott hangot, hogy az IÁ elleni harcban nem helyénvaló a geopolitikai ambíciók kielégítése. „Elsődleges céllá kell válnia a harcnak e gonosz ellen" – mondta az IÁ-ra utalva.