Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Orosz légicsapás, de nem az Iszlám Állam ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 10. 16:35

Az oroszok légicsapást mértek egy börtönre Szíriában, több tucat halottja van az akciónak.

Az orosz légierő légicsapást mért január 9-én, szombaton az al-Kaidával szövetséges an-Nuszra Front ellenőrzése alatt álló börtönre Szíria északnyugati részén, a támadásban legkevesebb 39 ember vesztette életét.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű ellenzéki emigráns szervezet közölte, hogy a halottak között nemcsak az an-Nuszra harcosai vannak, hanem a Marrat an-Numán városban lévő börtön foglyai is.

Egy másik ellenzéki csoport, a helyi koordinációs bizottság szerint a légi csapás 51 ember életét követelte.

Az OSDH arról számolt be, hogy az orosz gépek négy rakétát lőttek ki, amelyek egy iszlamista bíróság épületébe csapódtak be, ahol a börtön is található, valamint a bíróság mellet elhaladó utcán.