Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszok bombázhattak le egy szíriai kórházat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. február 16. 13:27

Légicsapások értek Szíria északi részén február 15-én, hétfőn egy kórházat, amelyet az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet támogat. A csapásokban meghalt kilenc ember, köztük egy gyermek – jelentette egy civil szervezet.

„Egy olyan kórház volt a bombázások célpontja, amelyet az MSF támogat" – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni központú szíriai aktivistahálózat párizsi szóvivője. Az OSDH szerint a támadást valószínűleg orosz gépek hajtották végre.
A kórház Mááret an-Númán helység térségében van, Damaszkusztól 280 kilométerrel északra.
Egy a helyszínen dolgozó aktivista korábban azt mondta: a kórház teljes személyzete meghalhatott a támadásban. A négyemeletes épület korábban cementgyár volt, abból alakították át kórházzá – tette hozzá.

Az MSF szíriai missziójának vezetője, Massimiliano Rebaudengo megerősítette a légitámadás tényét, és az AFP hírügynökségnek azt mondta: két támadás volt két-két rakétával és néhány percnyi különbséggel, tehát négy rakéta csapódott be az épületbe. A kórház személyzetének legalább nyolc tagja eltűnt.
A kórház az Idlíb tartománybeli Mááret an-Númán közelében, Hadíje helységben volt, Damaszkusztól 280 kilométerrel északra. Az intézményben 54 fős személyzet dolgozott, és 30 ágyat, két műtőt, egy sürgősségi szobát és egy ambuláns rendelőt tartottak fenn benne.

Az MSF 2015 óta támogatta a kórházat egészségügyi felszerelésekkel és finanszírozással. Az MSF 153 kórházat támogat Szíriában, amelyek közül csak idén ötöt ért katonai támadás.

Egy gyermekkórház is találatot kapott Szíriában

Légicsapás ért hétfőn egy gyerekkórházat, egy iskolát és más polgári célpontokat a szíriai felkelők kezén lévő Azáz városban a török határ közelében. Legalább tizennégyen meghaltak – számoltak be helyiek azután, hogy egy másik kórházat is légitámadás ért Szíriában.

A helyiek azt mondták: legalább öt rakéta érte a belvárosban fekvő gyermekkórházat és a közelben lévő iskolát, ahol az Aleppó környéki heves harcok elől elmenekült szíriaiaknak nyújtanak menedéket. Egy másik beszámoló szerint Azáz déli részén egy menekültszállásra ugyancsak légicsapást mértek valószínűleg orosz vadászgépek.

Az utóbbi napokban több tízezren menekültek Azázba, amely a szíriai felkelők utolsó bástyájának számít a török határ közvetlen közelében. A várostól körülbelül nyolc kilométerre fekszik az Oncupinar határátkelőhely, amely napok óta zárva van, és amelynek szíriai oldalán ezrek vesztegelnek.

Dzsuma Rahál helyi orvos azt mondta: több tucatnyi rémült gyereket mentettek ki a kórházból. Két gyerek meghalt, és a mentőszolgálatok tucatnyi sebesültet szállítottak Törökországba, hogy orvosi ellátásban részesüljenek.