Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszország háromezer Kalasnyikovot szállít Maliba

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. március 20. 9:55

Háromezer Kalasnyikov típusú gépfegyvert ad el az orosz állami fegyverexportőr vállalat a mali kormánynak – közölte március 18-án, hétfőn értesüléseit az Interfax orosz hírügynökség.

A Roszoboronexport még tavaly szeptemberben kötötte meg az üzletet a mali védelmi minisztériummal több mint egymillió dollár értékben. A korszerűsített, 7,62 milliméteres kaliberű automata gépfegyvereket a Moszkvától 1300 kilométerre keletre, Udmurtföldön lévő Izsmas fegyvergyárban készítették.

A gyár sajtószolgálata nem erősítette meg a hírügynökség értesülését, és az Interfaxnak név nélkül nyilatkozó forrás nem tudta megmondani, hogy a teljes mennyiséget leszállították-e Maliba.

A múlt hét közepén Anatolij Iszajkin, a Roszoboronexport vezérigazgatója közölte, hogy a megelőző két hétben újabb fegyverszállítmányt juttattak el teljesen legálisan a nyugat-afrikai országba. Az orosz állami fegyverkereskedő cég vezetője közölte, hogy „nem nagy mennyiségekről" folytatnak további tárgyalásokat.

Iszajkin azt is elmondta, hogy Maliban lévő partnerük helikoptereket és haditechnikát, lőfegyvereket kért. A Roszoboronexport vezérigazgatója úgy fogalmazott: „a szállítási mennyiségekre vonatkozóan a kormányellenes erőkkel harcoló mali hadsereg igényeit igyekszünk figyelembe venni".

A Roszoboronexport február 13-án tartott tájékoztatóján a vezérigazgató kijelentette, hogy Maliba a nemzetközi erők tudomásával, a bamakói hatóságokkal együttműködve szállítanak lőfegyvereket. Hozzátette, hogy igyekeznek a mennyiségeket az igényekhez igazítani.