Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszország kénytelen lesz reagálni a NATO fegyverkezésére

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 25. 23:52

Oroszország nem fogja tétlenül nézni a NATO kelet-európai fegyverkezését – mondta az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára, de közben Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy senkit sem fegyegetnek, nincsenek „agresszív terveik”.

Oroszország nem fogja tétlenül nézni a NATO kelet-európai fegyverkezését, kénytelen lesz reagálni rá – jelentette ki csütörtökön Nyikolaj Patrusev, az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára.

„A nyugati katonai szövetség egyre közelebb kerül az orosz határokhoz, miután magához kapcsolt több egykori szovjetköztársaságot" – mondta Patrusev egy, a szibériai Ulan-Udéban rendezett nemzetközi biztonságpolitikai értekezleten. „Oroszország ezt nem hagyhatja figyelmen kívül" – tette hozzá.

„A NATO közeledett a határainkhoz, itt van szinte az orrunk előtt" – jelentette ki. Oroszország mindig is tudta, hogy az amerikai rakétavédelmi tervek ellene és Kína ellen irányulnak, és ez most újabb megerősítést kapott – állapította meg Patrusev.

Emlékeztetett, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszer egyes elemei Kelet-Európába telepítésének bejelentésekor Washington ezt az intézkedést azzal indokolta, hogy célja az iráni fenyegetés elleni védekezés. „Most megváltozott az Iránhoz fűződő viszony, kétoldalú kapcsolatok is létrejöttek, és a »hatok« együttműködnek Iránnal" – magyarázta.

Az orosz politikus szerint ezért logikus lenne lemondani a rakétavédelmi rendszer európai kiépítéséről, de ez szóba sem kerül.

Vlagyimir Putyin ugyancsak csütörtökön Moszkvában megerősítette, hogy Oroszország senkit sem fenyeget. „Nincsenek agresszív terveink" – szögezte le orosz elnök a katonai akadémiák végzős hallgatóival tartott találkozón.

A NATO védelmi miniszterei szerdán egyebek között döntést hoztak a katonai szövetség reagáló erőinek kapacitásnöveléséről: a jelenlegi 13 ezerről 40 ezerre kívánják emelni ennek a különleges erőnek a létszámát. Szintén javítani akarják a szövetség előrelátó katonai tervezési képességét, és fel fogják gyorsítani a politikai és katonai döntéshozatali mechanizmust.