Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszország nem tudja kapitulációra kényszeríteni Ukrajnát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. április 25. 7:08

Oroszország nem képes kapitulációra kényszeríteni Ukrajnát, mert „nem a Moszkva által ránk kényszerített módon, hanem európai értékek és elvek alapján akarunk élni, amiért készek vagyunk áldozatot hozni” – hangoztatta Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter egy április 23-án, csütörtök éjszaka sugárzott tévéinterjúban.

Az 1+1 ukrán televíziónak adott interjújában az ukrán diplomácia vezetője kifejezte meggyőződését, hogy június 19-én az Európai Unió az Oroszország elleni szankciók szigorítása mellett dönt, ha Moszkva továbbra sem tartja be a kelet-ukrajnai rendezést célzó minszki megállapodásokat. Felmérésekre hivatkozva azt állította, az Európai Unióban élők többsége úgy véli, hogy az ukrajnai válság megoldása nélkül Európa problémái sem oldódnak meg.

Közben a kijevi hadműveleti parancsnokság pénteken arról számolt be, hogy éjszaka az oroszbarát szakadárok 21-szer sértették meg a tűzszünetet, és olyan nagy kaliberű fegyvereket – harckocsikat, aknavetőket – is bevetettek, amelyeket a minszki tűzszüneti megállapodás szerint ki kellett volna vonniuk a front menti övezetből.

A közlemény szerint az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötőváros közelében, közvetlenül a frontvonalon lévő Sirokine településnél 122 milliméteres kaliberű önjáró tüzérségi rendszerrel, harckocsival, automata gránátvetővel és kézi fegyverrel nyitottak tüzet az ukrán katonákra. A Luhanszktól északra fekvő Scsasztya településnél négyszer lőttek rá az ukrán állásokra.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön Brüsszelben közölte, hogy jelentések szerint több mint ezer katonai eszköz érkezett az elmúlt egy hónapban az orosz határon túlról a szakadár területekre, köztük tankok, lövegek és légvédelmi rendszerek.

Előzőleg Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium szóvivője azt mondta, Oroszország a tűzszüneti megállapodást megsértve légvédelmi rendszereket épít ki Kelet-Ukrajnában, és bekapcsolódik a szakadárok hadgyakorlataiba.

A kijevi parancsnokság tájékoztatása szerint az ukrán fegyveres erők az elmúlt egy nap alatt a szakadárok három drónját semmisítették meg, egyet Mariupolnál, kettőt pedig Luhanszk megyében.

Az EBESZ kelet-ukrajnai megfigyelői pénteken jelentették, hogy szerdai donyecki látogatásuk alatt összesen 356 robbanást észleltek, amelyek többségét 82, illetve 120 milliméteres kaliberű aknavetőkkel, továbbá légvédelmi géppuskával, automata gránátvetővel és nagy kaliberű golyószóróval leadott lövések okoztak.

Orosz hírforrások szerint a donyecki szakadárok pénteki közleményükben szintén tűzszünetsértéssel és nehézfegyverek bevetésével vádolták meg az ukrán fegyveres erőket. „Védelmi minisztériumuk" közlése szerint az elmúlt 24 órában a kormányerők 51-szer sértették meg a tűzszünetet.