Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összecsapások Nyugat-Irakban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. augusztus 6. 18:35

Heves összecsapások alakultak ki kurd harcosok és az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet fegyveresei között augusztus 5-én, kedden a Moszultól nyugatra és északra fekvő területek ellenőrzéséért, eközben a térségben humanitárius katasztrófa fenyeget elűzött kisebbségi közösségeket.

A hét végén a szélsőségesek elfoglalták az addig kurdok ellenőrizte Szindzsár városát, és kiűztek mintegy kétszázezer embert – többségében a türkmén és jazidi kisebbség tagjait – a területről. Kedden a pesmergák véres ostromot indítottak az IÁ harcosai ellen a terület visszahódításáért, és néhány települést sikerült is újra az ellenőrzésük alá vonniuk.

Egy isztambuli jelentés szerint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) autóbuszokon több száz fegyverest küldött kedden Északnyugat-Irakba a dzsihadisták elleni harcba. Ezek olyan kurdok, akik korábban Törökországban a saját független államukért folytattak küzdelmet, de egy éve a határvidéki hegyekbe vonultak vissza egy békekötés reményében.

Ez az első eset, hogy a PKK hivatalosan beavatkozik az IÁ elleni háborúba, amelyet eddig az iraki kurd autonóm terület önvédelmi ereje és a szíriai kurdok vívtak. A törökországi kurdokat Szidzsár környékén vetik be – jelentette a CNNTürk televízió.

A város azért fontos az IÁ számára, mert rajta keresztül vezet az iraki és szíriai területeiket összekötő útvonal.

Beszámolók szerint a térségben szorult helyzetbe kerültek a szélsőségesek által elüldözött kisebbségi közösségek, humanitárius katasztrófa fenyeget.

Az ENSZ Gyermekalapjának adatai szerint az elmúlt két napban negyven jazidi gyermek vesztette életét az erőszak, az üldöztetés és a vízhiány miatt. A világszervezet illetékese hozzátette, mintegy 25 ezer gyermek kényszerült arra családjával, hogy a Szindzsár környékén fekvő hegyekbe meneküljön, s nekik azonnali segítségre lenne szükségük. Egy helybéli a dpa német hírügynökségnek úgy nyilatkozott, „minden órában" meghal valaki a menekültek közül, mivel nincs víz és nincs élelem.

Miközben a szélsőséges szunniták folytatják támadó hadjáratukat, Bagdadban a politikai pártoknak továbbra sem sikerült megegyezniük a miniszterelnök személyéről. Miközben a 2006 óta hivatalban lévő Núri al-Máliki síita kormányfő újra a kabinet élére akar állni, szunnita és kurd honatyák, sőt néhány síita politikus is a visszavonulását követeli.

Az iraki alkotmány alapján Fuád Maszúm iraki elnöknek csütörtökig maradt ideje arra, hogy a legnagyobb parlamenti pártot felkérje a kormányalakításra. Az április végén megrendezett iraki választásokon az al-Máliki vezette síita koalíció végzett az élen, az egymással rivalizáló politikai platformok azonban mindeddig nem tudtak egyezséget kötni a kormány kialakításáról.