Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összehangolt csapásokkal szorítják vissza a szélsőségeseket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. október 19. 16:06

Összehangolt csapásokkal szorítja vissza a szélsőséges iszlám fegyvereseket a szíriai Kobaninál a legerősebb helyi kurd milícia, a Népvédelmi Egységek (YPG) és az Egyesült Államok vezette nemzetközi szövetség – közölte október 18-án, szombaton egy szíriai ellenzéki szervezet.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet arról tájékoztatta a nyugati hírügynökségeket, hogy a szövetség az YPG információi alapján két célzott légitámadást hajtott végre a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező szélsőséges szervezet ellen Kobanitól keletre. Ezzel egyidejűleg a kurd önvédelmi erők tagjai a várostól északra lévő határátkelőnél és a várostól délre is heves szárazföldi harcokat folytattak a dzsihadistákkal.

A londoni székhelyű OSDH úgy tudja, hogy a dzsihadistákhoz hamarosan további fegyveresek csatlakoznak, valamint lőszert és más felszereléseket kapnak Aleppó és Rakka tartományokból.

A kurd lakosságú szíriai várost, Kobanit (arab nevén Ain-el-Arab) egy hónapja ostromolja az IÁ, s részben már sikerült is elfoglalnia. Az Iszlám Állam Szíriában és Irakban is kiterjedt területet ellenőriz.

A szélsőségesek ebben a szíriai-török határhoz közeli térségben arra törekednek, hogy az ellenőrzésük alá vonjanak egy hosszan elnyúló összefüggő területet. Pénteken újabb offenzívát indítottak a város ellen.