Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összehangolt öngyilkos támadás történt Nigériában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. június 20. 20:51

Összehangolt öngyilkos merényletekben tizenhatan vesztették életüket a nigériai Borno szövetségi állam székvárosa, Maiduguri közelében – közölték a helyi válságkezelési szervek június 19-én, hétfőn.

Abdulkadir Ibrahim szóvivő szerint két, robbanómellénnyel felszerelt nő a levegőbe röpítette magát helyi idő szerint vasárnap este kilenc óra körül Kofában. A falu a Boko Haram nevű terrorszervezet elől elmenekült emberek egyik táborának ad otthont, amelyet több tízezren laknak.

Ezzel egy időben két másik nő a tábor belsejében követett el öngyilkos merényletet, de rajtuk kívül senki sem vesztette életét. A sebesülteket Maiduguri kórházába szállították – tette hozzá Ibrahim számuk pontosítása nélkül. Szemtanúk 12-13-ra tették a halottak számát, de a hatóságok úgy tudják, hogy rajtuk kívül még három ember belehalt sebeibe a kórházban.

2016 januárjában 85-en vesztették életüket ugyanebben a menekülttáborban a felkelők támadásában. A Boko Haram az elmúlt időszakban többször vette célba Maidugurit. A szélsőségesek legtöbbször táborokban, mecsetekben és iskolákban csaptak le. A Boko Haram 2009 óta zajló felkelésében eddig több mint 20 ezren vesztették életüket Nigériában, és 2,6 millióan váltak földönfutóvá.