Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Óva inti a fiatalokat az Iszlám Államtól Cameron

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. július 20. 17:33

A brit kormányfő szerint az Iszlám Állam ágyútölteléknek használja az általa nyugati országokból, köztük Nagy-Britanniából toborzott fiatalokat.

David Cameron, aki július 20-án hétfőn egy amerikai rendezvényen mond beszédet, a vasárnapi brit sajtóban előzetesen ismertetett részletek szerint arra figyelmezteti majd a fiatal brit muszlimokat, hogy gyakorlatilag a biztos halál vár rájuk, ha csatlakoznak az Irakban, Szíriában és Észak-Afrikában brutális terrorcselekményeket elkövető iszlamista milíciához.

Cameron arra is felhívja a brit fiatalok figyelmét, hogy ha csatlakoznak a szervezethez, „nem egy mozgalom megbecsült tagjai" lesznek, hanem ágyútöltelékként fogják őket használni. „A fiúkat agymosásnak vetik alá, testükre pokolgépeket szíjaznak és felrobbantják őket (…) A lányokra rabszolgasors vár" – hangsúlyozza beszédében a brit kormányfő.

Az utóbbi hónapokban több esetben is előfordult, hogy brit muszlim fiatalok – köztük kiskorú lányok, sőt nem egyszer egész családok, kiskorú gyermekeikkel együtt – Szíriába utaztak, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz. A brit határőrizeti szervek többször is a repülőtereken tartóztattak fel egyedül utazó fiatalkorúakat, akikről gyanítható volt, hogy Szíriába tartanak és az Iszlám Államhoz akarnak csatlakozni.

Hétfői beszédében Cameron várhatóan törvényi szigorításokat is bejelent az ilyen esetek megakadályozására. A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap értesülése szerint a brit miniszterelnök jogszabályi fellépést helyez kilátásba azok ellen is, akik csak „hallgatólagosan támogatják" az Iszlám Államot. A brit kormány emellett új törvényi definíciót is kidolgoz a szélsőségességre; e jogszabály a demokrácia, a törvényesség és a vallási tolerancia ellen uszítók megbüntetését szolgálja majd.

London szigorítani kívánja a brit iskolákban radikális eszméket hirdető hitszónokok elleni fellépést is, és törvényi úton kíván szembeszállni az olyan összeesküvési elméletek terjesztőivel, amelyek szerint a nyugati titkosszolgálatok állnak a terrorcselekmények mögött, vagy e szolgálatok muszlim gyerekeket figyelnek meg.

Nagy-Britannia elkötelezett az amerikaiakkal történő együttműködés iránt, annak érdekében, hogy elpusztítsák az Iszlám Állam által kikiáltott kalifátust – ezt Cameron már az NBC-nek mondta el. Közölte, ő maga többet akart tenni eddig is, de ehhez a parlament jóváhagyására is szüksége lenne.

A brit képviselők egyébként két évvel ezelőtt szavazták le a tervezett szíriai beavatkozást.

Lord Richards, a brit védelmi minisztérium korábbi feje a BBC-nek közben arról beszélt, hogy új stratégiára van szükség az Iszlám Állam legyőzése érdekében, és úgy gondolja, a jövőben szárazföldi csapatokat is küldhetnek a terrorszervezet megfékezésére. Ennek kapcsán Richards elégtelennek tartotta azt, hogy a nyugati hatalmak csak a helyi Iszlám Állam-ellenes harcosok felfegyverzésében és kiképzésében vesznek részt.