Phenjani igen a családegyesítésre
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2013. augusztus 19. 11:18Észak-Korea elfogadta azt a dél-koreai javaslatot, hogy újítsák fel a hatvan évvel ezelőtt véget ért koreai háborúban szétszakadt családok találkozóit – jelentette a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint Phenjan augusztus 23-ra javasolt kétoldalú munkamegbeszéléseket az ügyben. Az északi beleegyezés előzménye az volt, hogy a két fél megállapodott a fegyverszüneti vonal északi oldalán lévő, közösen működtetett keszongi ipari park újramegnyitásában, ahonnan Phenjan áprilisban kivonta a 123 dél-koreai cég által foglalkoztatott 53 ezer dolgozóját.
Az 1950-1953-as háború végén koreaiak milliói szakadtak el családjuktól, rokonaiktól, rekedtek az átléphetetlen határvonal két oldalán. Eddig 18 találkozót szerveztek nekik, legutóbb 2010-ben a Vöröskereszt égisze alatt.
A szöuli kormány adatai szerint csak Dél-Koreában eddig körülbelül 73 ezren jelentkeztek, hogy találkozhassanak rokonaikkal, mintegy 80 százalékuk hetven év fölötti, ami még sürgetőbbé teszi számukra a találkozó létrejöttét.