Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pokolgép robbant a Sínai-félszigeten

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. április 11. 9:39

Legalább hét ember, négy rendőr és három civil, köztük egy gyerek vesztette életét április 9-én, kedden a Sínai-félsziget északi részén elkövetett pokolgépes merényletben – közölte az egyiptomi belügyminisztérium.

A tárca közlése szerint a tizenöt éves öngyilkos merénylő olyan rendőröket vett célba, akik egy helyi piacot ellenőriztek Sejk Zuveid településén. A robbantásban a halálos áldozatok mellett 26 ember megsebesült. Az Iszlám Állam terrorszervezet helyi ága jelentkezett a terrorcselekmény elkövetőjeként.

A Sínai-félszigeten azóta szaporodtak meg a terrorcselekmények, hogy az egyiptomi Muzulmán Testvériség mozgalomhoz tartozó, demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi államfőt 2013-ban a hadsereg elmozdította a hatalomból. A térségben ezt követően fegyveres harcot indító iszlamista szervezet 2014-ben hűséget fogadott az Iszlám Államnak, és felvette a Vilájat Sínai (Sínai Tartomány) nevet. Az elnöki posztot Murszi hatalmának megdöntése után elfoglaló Abdel-Fattáh esz-Szíszi tavaly februárban hirdette meg a Sínai-2018 nevű terrorelhárító hadműveletet.