Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pokolgép robbant Damaszkusz közelében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. július 16. 11:50

Autóba rejtett pokolgép robbant a szíriai fővárostól északra, legalább 13 ember, köztük tíz rendőr meghalt – közölte július 15-én, hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

A londoni székhelyű emigráns jogvédő szervezet értesülése szerint a detonáció hétfőre virradóra történt Deir-Atíja városban, a rendőrség központja közelében. A három civil halott között egy gyermek is volt – olvasható a tájékoztatóban.

Az állami hírügynökség megerősítette a merénylet hírét. A SANA jelentése szerint öngyilkos terrorista hozta működésbe a szerkezetet a robbanószerrel megrakott járműben a város egyik lakónegyedében. A hírügynökség nem közölte, hányan haltak meg a robbantásban.

Bassár el-Aszad elnök rezsimje és annak tájékoztatási eszközei az ellene fellépő lázadókat is terroristáknak nevezik. Az akciót eddig még senki sem vállalta magára, de radikális iszlamista csoportok – köztük az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődők – gyakran vesznek célba szíriai kormányintézményeket, a biztonsági erők létesítményeit és katonákat ilyen és hasonló eszközökkel.

Az OSDH arról is beszámolt hétfőn, hogy előző nap délután legkevesebb 29 ember – köztük nyolc nő és hat gyerek – halt meg a kormányerők rendkívüli hevességű bombázásaiban és tüzérségi támadásaiban az északnyugati Idlíb tartományban, amelynek jelentős része a felkelők kezén van. A támadások célpontja öt falu volt a tartomány déli részén, s a legtöbb, 13 ember halálát Magara településen okozták.