Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pokolgép robbant egy kisbuszon Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. december 6. 12:42

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet támadása Homsz városában történt december 5-én: a merényletben nyolcan életüket vesztették és tizenhatan megsebesültek – közölték helyi egészségügyi források.

Az utasok közül sokan egyetemi hallgatók voltak – mondta el Talal Barazi, Homsz tartomány kormányzója az állami Ihbaríja tévécsatornának. A robbantást Akrama körzetben, a Baasz Egyetem közelében követték el. A terepen kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint az áldozatok között hat nő van. A dzsihadisták ezzel szemben azt állították, hogy támadásuk célpontja egy katonai jármű volt, és csak a kormányerők tagjai vesztették életüket a merényletben.

Az Iszlám Állam hasonló robbantást hajtott végre májusban ugyancsak Homszban, akkor négyen haltak meg és 32 volt a sebesültek száma. A városban korábban is több támadást követtek el a szélsőségesek, a legvéresebbet 2014 októberében. Akkor egy iskola előtt röpítette magát a levegőbe egy öngyilkos merénylő, 54 embert rántva magával a halálba. Közülük 47-en kisiskolások voltak. Idén már több, a kormányerők kezén lévő városban robbantottak a szélsőségesek, köztük Damaszkuszban.

A felkelők korábbi fellegvárának számító Homsz májusban került újra a damaszkuszi rezsim ellenőrzése alá. A város utolsó ellenzéki körzetéből, al-Vaerből az ostrom alatt több száz felkelőt és civilt menekítettek ki.