Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pokolgép robbant egy rendőrőrs közelében Isztambulban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. október 8. 12:02

Motorkerékpárra erősített pokolgép robbant október 6-án, csütörtökön egy rendőrőrs közelében Isztambul Yenibosna nevű külvárosában, 10 ember könnyebben megsérült – jelentette az NTV török hírtelevízió.

A detonációban a környező házak ablakai betörtek, de több autóban is kár keletkezett.

A hatóságok nagy számban mentő- és tűzoltó egységeket rendeltek a helyszínre. A sérülteket kórházba szállították, de a beszámoló szerint közülük ötöt már elengedtek.

A Dogan török hírügynökség úgy tudja, hogy a robbanás előtt egy fekete kabátot, farmernadrágot és bukósisakot viselő ember futva távozott a helyszínről. A rendőrség hajtóvadászatot indított utána. Az esettel kapcsolatban egyelőre nem tisztázott, hogy terrorcselekményről van-e szó.

Az érintett rendőrőrsöt négy évvel ezelőtt, 2012-ben egyszer már érte támadás. Akkor egy nő kézigránátot dobott, valamint tüzet nyitott az épületre. A történtekben két rendőr könnyebben megsérült, a szintén sebesült nőt pedig elfogták.

A kapitányság csak néhány kilométerre van attól az Atatürk nemzetközi repülőtértől, ahol június 28-án este három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. Az incidensben, amelynek elkövetésével az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezetet vádolják, 45 ember meghalt.