Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pokolgép végzett a szakadár vezetővel

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. február 6. 15:05

Gépkocsijába rejtett pokolgép végzett Oleg Anascsenkóval, a kelet-ukrajnai szakadár „Luhanszki Népköztársaság” rendőrfőkapitányával szombat reggel – jelentette a luhanszki hírügynökség a helyi rendőrségre hivatkozva.

David Kac, a kelet-ukrajnai szakadár terület „ügyészségének" szóvivője szerint a robbanásban csak Anascsenko vesztette életét. A hatóságok jelenleg is vizsgálják, hogy milyen jellegű robbanószerkezetet használtak az elkövetők. Az ügyészség közleménye szerint terrorcselekmény ügyében indítottak eljárást.

„A rendvédelmi szervek mindent megtesznek a bűncselekmény tetteseinek elfogása és felelősségre vonása érdekében" – biztosított mindenkit Kac.