Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pokolgépes merénylet egy pakisztáni bíróság ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. szeptember 2. 22:04

Legalább két pokolgép robbant fel szeptember 2-án, pénteken az északnyugat-pakisztáni Multan városában egy kerületi bíróság előtt, a támadásban az első információk szerint legalább tízen meghaltak és több mint ötvenen megsebesültek.

Az egyik mentőorvos elmondta, hogy az áldozatok között rendőrök és ügyvédek is vannak, néhánynak közülük súlyos az állapota.

A multani pokolgépes merényletet megelőzően, a reggeli órákban négy öngyilkos merénylő hatolt be egy keresztény településre a szintén északnyugat-pakisztáni Pesavar város közelében, de a hatóságok gyorsan reagáltak és rövid időn belül véget vetettek a támadásnak. A négy támadó és egy civil meghalt. A támadást a tálibokkal szövetséges egyik szervezet, a Dzsamaat-ul-Ahrar vállalta magára.

Egy több mint másfél évig tartó nyugalmas időszak után az utóbbi hetekben ismét támadások sorát éli Pakisztán. Augusztus elején szélsőségesek rajtaütöttek egy kórházon Beludzsisztán tartományban, s megöltek 74 embert, csaknem 200-at pedig megsebesítettek. Akkor is sok ügyvéd volt az áldozatok között.

A pakisztáni szélsőséges iszlamisták rendszeresen célba veszik a polgári bíróságokat, az országban ugyanis az iszlám jogrend, a saría bevezetését szeretnék elérni.