Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pokolgépes támadás egy katonai konvoj ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. augusztus 14. 11:43

Legkevesebb 15 ember életét követelte szombaton egy pokolgép robbanása a délnyugat-pakisztáni Kvetta városában – jelentette a The Express Tribune című pakisztáni lap. A pakisztáni hadsereg szerint egy terrorista öngyilkos merénylő követte el a pokolgépes támadást egy katonai teherautó ellen, megölve nyolc katonát és hét civilt.

A robbanásban 25 ember megsebesült, köztük 15-en polgári személyek.

A hadsereg úgy tudja, a merénylő gyújtóbombát használt, amelytől lángra kaptak a robbanás körzetében lévő járművek és házak is.

Kabír Kán tűzszerész szakértő a helyszíni szemlét követően megállapította, hogy öngyilkos merényletről van szó. Hozzátette: az elkövető 25 kilogramm robbanóanyagot vitt motorján, amellyel a katonai teherautónak hajtott.

Értesülések szerint a katonák útban voltak a kaszárnyájukba, amikor a pokolgép működésbe lépett a város egyik buszmegállójában.

Kamar Dzsavád Badzsva, a pakisztáni hadsereg főparancsnoka elítélte a támadást, amely szerinte kísérlet volt az ország függetlenségi napjának alkalmából rendezett ünnepségek elrontására.

Egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett az ingatag biztonsági helyzetű Beludzsisztán tartomány székvárosában történt merénylet elkövetőjeként.

Egy névtelenül nyilatkozó helyi tisztségviselő szerint félő, hogy a halottak száma növekedhet.

Sarfraz Bugti, a tartományi kormányzat belügyminisztere szerint egy magánkórház közelében történt a pokolgépes támadás. Az ügyben vizsgálatot indítottak.

Kvetta mintegy száz kilométerre fekszik az afgán határtól. Beludzsisztánban a regionális javakból való nagyobb részesedésért vagy függetlenségért küzdő nacionalista és szakadár szervezetek tevékenykednek, de a múltban elkövetett támadásokért gyakran a tálib és más szélsőséges mozgalmakat tették felelőssé a hatóságok.