Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Porosenko az ukrajnai EBESZ-misszió biztonságának szavatolását sürgette

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. április 24. 21:42

Kijev követeli a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus övezetében dolgozó EBESZ-megfigyelők biztonságának szavatolását és szabad mozgásának biztosítását a válság sújtotta térségben, továbbá elítéli azt, hogy a Moszkva által támogatott Donyec-medencei szakadárok rendszeresen akadályozzák a nemzetközi szervezet missziójának munkáját – szögezte le Petro Porosenko ukrán elnök április 23-án, vasárnap a Facebookon.

Az ukrán államfő arra – az ukrán hírportálokon az orosz Interfax hírügynökség közlésére hivatkozva kiadott – hírre reagált, amely szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelő missziójának egyik amerikai tagja meghalt, két német állampolgár pedig megsérült Luhanszk megye szakadárok által ellenőrzött részén, amikor autójuk aknára hajtott a megszállt megyeszékhely közelében, Prisib településnél.

A több mint három éve zajló kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus során eddig ez a legsúlyosabb incidens, ami az EBESZ megfigyelői küldöttségével történt a Donyec-medencében, most először vesztette életét a misszió egy tagja küldetés közben.
Az ukrán államfő hangsúlyozta, hogy az esetet mielőbb ki kell vizsgálni és a felelősöket meg kell büntetni.
„Utasítottam a külügyminisztert, hogy legyen folyamatos kapcsolatban az EBESZ ukrajnai megfigyelői missziójával. Elrendeltem továbbá, hogy az ukrán orvosok szükség esetén nyújtsanak segítséget" – írta Porosenko.

Az elnök részvétét nyilvánította ki az EBESZ-küldöttség elhunyt tagja hozzátartozóinak, és reményét fejezte ki, hogy a küldöttség két sérült tagja hamarosan felépül.
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a Twitteren közzétett bejegyzésében szintén sürgette a tragédia alapos kivizsgálást, és megerősítette, hogy az ukrán fél kész minden szükséges orvosi segítséget biztosítani a misszió sérült tagjai számára.