Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Puccskísérletről beszélt a líbiai államfő

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. október 14. 8:26

Államcsínykísérletnek nevezte múlt heti elrablását a televízióban mondott beszédében a líbiai elnök. „Nem hiszem, hogy száz, fegyvereseket szállító jármű le tudna zárni egy városnegyedet a közlekedés elől anélkül, hogy erre valaki parancsot adott volna. Ez államcsínykísérlet a törvényesség ellen” – mondta Ali Zeidán.

Zeidánt csütörtök hajnalban hurcolták el a miniszterelnöki rezidenciának otthont adó tripoli luxusszállodából a Líbiai Forradalmárok Operatív Vezérkarának fegyveresei. Ez a szervezet a 2011-es forradalom során létrejött felkelőcsoportok integrációját célzó belügyminisztériumi program keretében, a tárca felhatalmazásával hajt végre rendfenntartó feladatokat a fővárosban. A miniszterelnököt néhány órával később elengedték.
A kormányfő bűn- és terrorcselekményről beszélt, egy meg nem nevezett politikai pártot vádolva az elrablásával.

Zeidán azt mondta, hogy elrablói egy hamis letartóztatási parancsot mutattak be a Corinthia szálloda igazgatójának.
„Felébresztették a szálloda összes lakóját, terrorizálták a személyzetet és berendezéseket loptak el" – mondta Ali Zeidán.
„Erőszakkal behatoltak a szobámba, minden ruhámat és okmányomat összeszedték" – tette hozzá a kormányfő, hozzátéve, hogy az elrablásában bűnösöket „bíróság elé állítják".