Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Képezd a kiképzőt!

Szöveg: Snoj Péter |  2013. október 14. 7:19

Rögtönzött robbanóeszközök elleni tevékenységet gyakoroltató tanfolyam kezdődött október 7-én Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián. A kéthetes foglalkozás során hat nemzet katonái sajátíthatják el a NATO által összeállított egységes tudásanyagot.

A gyakorlat – mint ahogy azt a neve is jelzi – annyiban különbözik egy hétköznapi felkészítéstől, hogy a résztvevő 17 fős állomány minden tagja kiképző. Tehát a foglalkozás valójában azon szakemberek oktatása és vizsgáztatása, akik saját alakulataiknál ugyanezt a témát oktatják majd a későbbiekben.

1595961355

A NATO egységesített eljárás együttes elsajátításának az a célja, hogy a harcászati szintű C-IED (Counter Improvised Explosive Devices), azaz rögtönzött robbanóeszközök elleni tevékenység oktatásában azonos alapokra helyezze azokat a nemzeteket, akik műveleti területen is foglalkoznak a merényletek megelőzésével vagy azok elhárításával.

A Mecséri János Kiképző Osztály Nemzetközi Kiképző Alosztály szervezésében létrejött tanfolyam különlegesnek számít, ugyanis egyedül hazánk kapott teljesen önálló jogkört a tudásanyag elméleti és gyakorlati átadására. A magyarok szakértelmét bizonyítja az is, hogy amerikai kollégáik előszeretettel tanulnak tőlük, akár még a kiküldetés időpontján is változtatnak, hogy sorra kerülhessenek az iskolapadnál.

1595961355

Az október 7-én kezdődött tanfolyamon magyarok mellett osztrák, spanyol, belga, olasz és francia katonák vesznek részt. Feladataik között olyan elemek szerepelnek, mint egy konvoj biztosítása, valamint az út során gyanúsnak vélt területek átvizsgálása.

Fotó: Dévényi Veronika