Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Putyin: agresszió lenne a támadás az ENSZ BT döntése nélkül

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. szeptember 5. 20:40

Az orosz elnök arra figyelmeztette szerdán az amerikai kongresszust, hogy nincs joga jóváhagyni erő alkalmazását Szíria ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntése nélkül, s ha ezt mégis megtenné, az „agressziós cselekmény” lenne.

A Washington által kilátásba helyezett katonai beavatkozás kapcsán Vlagyimir Putyin kijelentette, „bármi, amit az ENSZ Biztonsági Tanácsának megkerülésével hajtanak végre, agresszió, kivéve az önvédelem esetét. Ám Szíria – mint ismeretes – nem támadt rá az Egyesült Államokra, ezért önvédelemről szó sem lehet. Amit a kongresszus és az Egyesült Államok szenátusa jelenleg tesz, az lényegében az agresszió törvényesítése. Elvileg ez megengedhetetlen" – mondta.

Az orosz elnök ismét képtelenségnek nevezte azt a vádat, hogy Bassár el-Aszad elnök szíriai elnök rendszere hajtotta volna végre az augusztus 21-i Damaszkusz melletti ideggáz-támadást. „A vegyi fegyverek az utolsó eszközt jelentik egy hadsereg számára, ha vészhelyzetbe kerül. Szíriában azonban a hadsereg jelenleg előretörőben van." Sokkal logikusabb – mondta Putyin -, hogy a mérgező gázt „a szorult helyzetbe került" felkelők vetették be.

Putyin, aki az elnök mellett működő emberi jogi tanács ülésén beszélt, hazugsággal vádolta meg John Kerry amerikai külügyminisztert, ami tovább növelheti a feszültséget alig egy nappal az előtt, hogy Szentpéterváron vendégül látja a világ legfejlettebb gazdaságait tömörítő G20-csoport vezetőit, élükön Barack Obama amerikai elnökkel.

Az orosz államfő azt állította, hogy Kerry hazudott a kongresszusnak az al-Kaida terrorszervezet szíriai konfliktusban játszott szerepére vonatkozóan, amikor – Putyin szavai szerint – a kongresszus egyik tagjának arra a kérdésre, hogy az al-Kaida jelen van-e az ellenzék soraiban, azt válaszolta, felelőssége tudatában kijelentheti, hogy nincs.

„Az al-Kaida alakulatai képezik (Szíriában) a legfőbb katonai erőt, és ezzel ők tisztában vannak" – vetette ellen Putyin, az Egyesült Államokra utalva. „Ez kényelmetlen és meglepő volt számomra. Tárgyalunk velük, abból a feltevésből indulunk ki, hogy tisztességes emberek. De ők hazudnak, és tudják, hogy hazudnak. Ez szomorú" – mondta.

John Kerry és Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter a szenátus külügyi bizottságában kedden védelmébe vette az Obama elnök által szombaton bejelentett elvi döntést, miszerint „korlátozott" büntetőcsapást kell mérni Szíriára, de ehhez meg akarja szerezni a kongresszus támogatását. A Reuters hírügynökség szerint Kerryt az egyik szenátor egyebek közt arról kérdezte, „igaz-e alapjában véve" az az állítás, hogy „az al-Kaida egyre inkább beszivárog" a szíriai ellenzék soraiba. Az amerikai külügyminiszter erre azt mondta: „Nem, ez alapjában véve nem felel meg a valóságnak, alapvetően téves."

Vlagyimir Putyin szerdán az orosz emberi jogi tanács tagjainak azt mondta, kész támogatni, hogy a szíriai helyzet ügyében felvegyék a kapcsolatot egymással orosz és amerikai jogvédők, ha a tanács tagjai ezt célravezetőnek tartják. Hozzátette azonban, kétli, hogy ezzel el lehetne kerülni „a háborút". Megbeszélésük után az elnök mellé rendelt testület elnöke, Mihail Fedotov újságíróknak azt mondta, hogy Putyin tanácsára valószínűleg elállnak attól a tervüktől, hogy Szíriába utazzanak.

Az orosz államfő kedd este az AP amerikai hírügynökségnek és a Pervij Kanal (Egyes Csatorna) orosz állami tévének adott interjúban óva intette a Nyugatot az egyoldalú fellépéstől Szíria ellen, de hozzátette, hogy Oroszország „nem zárja ki" egy büntető katonai csapásokról szóló ENSZ-határozat támogatását, ha bebizonyosodik, hogy Damaszkusz mérges gázt vetett be saját népe ellen.