Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Putyin légitámadásokat indított Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. szeptember 30. 17:03

Oroszország légicsapásokat kezdett Szíriában Bassár el-Aszad szíriai elnök kérésére. Moszkva szerint az Iszlám Államot támadják, három területen bombáznak fegyverraktárakat, katonai felszerelésekre és kommunikációs berendezésekre.


Az orosz hadsereg a nyugat-szíriai Homsz város közelében lévő célpontokat támadott – közölte szeptember 30-án, szerdán egy neve elhallgatását kérve nyilatkozó amerikai illetékes a Reuters szerint. A tisztségviselő arról számolt be, hogy Moszkva egy órával a légitámadás megindítása előtt értesítette Washingtont, további részleteket azonban nem árult el. Az AP is beszámolt a légicsapásokról.

Moszkvában később megerősítették a hírt, a védelmi minisztérium szerint az Iszlám Állam ellen kezdtek légicsapásokba. Azt közölték, hogy az orosz hadsereg katonai felszerelésekre, kommunikációs berendezésekre, illetve fegyver-, üzemanyag- és lőszerraktárakra mért csapást Szíriában.

„Vlagyimir Putyin, a fegyveres erők főparancsnokának döntése értelmében a repülőgépeink légi hadműveletet folytattak és precíziós csapásokat mértek a szárazföldön az Iszlám Állam terrorcsoport szíriai célpontjai ellen" – jelentette be Igor Konasenkov vezérőrnagy, a tárca szóvivője.

Szíriai biztonsági források szerint az orosz fegyveres erők a helyi kormányerőkkel együttműködve Szíria három tartományában is légicsapásokat hajtottak végre. „Az orosz és szíriai repülőgépek a mai napon számos csapást mértek a terroristák állásaira Hama, Homsz és Latakia tartományban" – közölték nevük elhallgatását kérő tisztségviselők.

Az orosz államfő eközben kijelentette, hogy országa légiereje támogatást fog nyújtani a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erőknek, de kizárta, hogy Moszkva szárazföldi harcoló alakulatokat küldjön az IÁ ellen. Putyin azt mondta, arra számít, hogy a konfliktus politikai rendezése érdekében Aszad tárgyalóasztalhoz fog ülni a szíriai ellenzék képviselőivel.

Az orosz parlament felsőháza, a Szövetségi Tanács Vlagyimir Putyin elnök kérésére szerdán hozzájárult az orosz hadsereg külföldön történő bevetéséhez, lehetővé téve az orosz légierő részvételét az Iszlám Állam szíriai állásai elleni támadásokban.

A szíriai elnök hivatala közölte, Damaszkusz kérte az orosz katonai segítséget. A Bassár el-Aszad sajtóirodája által kiadott közleményben közölték, hogy „a Szíriának nyújtott orosz katonai segítség a szíriai állam kérésére történt és történik".

Nem sokkal később megérkezett az amerikai reakció a támadásokra: John Kerry amerikai külügyminiszter orosz kollégájánál, Szergej Lavrovnál tiltakozott a Szíriában szerdán megindított orosz légicsapások ellen – közölte egy neve elhallgatását kérő amerikai illetékes az AFP francia hírügynökséggel.

Kerry az ENSZ-közgyűlés általános vitájának keretében beszélt az orosz külügyminiszterrel – közölte az AFP.

A név nélkül idézett magas rangú tisztségviselő arról számolt be, hogy az amerikai diplomácia vezetője kontraproduktívnak nevezte az orosz légicsapásokat.

Putyin már hétfőn, az ENSZ-közgyűlésről tudósítő újságírók előtt beszélt arról, nem zárja ki, hogy orosz harci gépek légicsapásokat hajtsanak végre Szíriában, támogatást nyújtva az Aszad elnökkel szövetséges hadseregnek az Iszlám Állammal szemben.

„Gondolkozunk ezen. Semmit nem zárunk ki. De ha cselekednünk kell, azt csakis a nemzetközi normák teljes betartásával fogjuk megtenni" – mondta akkor Putyin, miután másfél órán át tárgyalt Barack Obama amerikai elnökkel.

John Kirby amerikai külügyi szóvivő elmondta, az oroszok előre tájékoztatták az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségét, hogy légicsapásokat kezdenek Szíriában, valamint azt kérték, hogy az amerikai hadsereg repülőgépei kerüljék el Szíria légterét a légicsapások idején.