Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Putyin nemzeti gyásznapot hirdetett

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 26. 8:04

Nemzeti gyásznapot hirdetett meg december 26-ára, hétfőre Vlagyimir Putyin orosz elnök a 92 halálos áldozatot követelő vasárnapi repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak emlékére.

Az elnök ezt maga jelentette be a televízióban és nagyon alapos vizsgálatot ígért a katasztrófa okainak kiderítése érdekében. Ugyanezt tette Makszim Szokolov közlekedési miniszter is, aki egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy „minden eshetőségnek utánanéznek", azaz nem zárta ki egy merénylet lehetőségét sem, amit a korábban nyilatkozó illetékesek valószínűtlennek mondtak. Hozzátette azonban, hogy korai találgatni az okokat.

A személyzet semmilyen vészjelzést nem adott le.

A gép roncsait megtalálták a Fekete-tengerben, a parttól 1,5 kilométerre, mintegy 70 méter mélységben. Túlélőknek nincs nyoma – jelentette ki Igor Konasenkov, a fegyveres erők szóvivője, aki elmondta, hogy 3 ezer ember kutatja a maradványokat és nyomokat 32 hajó, 80 búvár, öt helikopter és drónok segítségével. Vasárnap estig tíz holttestet találtak meg. Azonosításukat Moszkvában végzik el. A gép adatrögzítőit még nem találták meg. Az ország távolabbi vidékeiről további száz búvárt várnak a helyszínre. A keresést erős reflektorok is segítik az éjszaka.

A járművön 84 utas és nyolcfőnyi személyzet volt. Moszkvából indult, és üzemanyag-feltöltésre szállt le Szocsiban. Onnan Szíriába indult volna tovább, ahol az ott szolgáló orosz katonákkal ünnepelték volna meg az új évet. Az áldozatok között van a hadsereg Alekszandrov együttesének 64 tagja is.