Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Putyin: súlyosbítaná a helyzetet, ha Izrael fegyvert szállítana Ukrajnának

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. április 20. 15:05

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy április 18-ai, szombati interjúban kijelentette: súlyosbítaná a helyzetet, ha Izrael fegyvert szállítana Ukrajnának.

Putyin a RIA Novosztyi állam hírügynökség tudósítása szerint azokra az állítólagos izraeli nyilatkozatokra reagált, amelyek szerint Izrael ukrajnai fegyverszállítással válaszolhat arra, hogy Oroszország feloldotta az Sz-300-as légvédelmi rakéták Iránba szállítására vonatkozó tilalmat.
Putyin a Vesztyi v szubbutu című műsorban azt mondta, Izraelnek jogában áll fegyvert szállítani Ukrajnának válaszul arra, hogy Oroszország Sz-300-as légvédelmi rakétarendszereket ad el Iránnak.

„Így dönthet az izraeli vezetés, joguk van ahhoz, hogy úgy cselekedjenek, ahogy célszerűnek látják. Azt gondolom, ez ellenkező hatást váltana ki. Amennyiben halált okozó fegyverről van szó" – mondta Putyin, hangsúlyozva, hogy ez csak tovább szítaná a térségben a feszültséget, és ez az emberi áldozatok számának növekedésében is megmutatkozna.
Az orosz elnök leszögezte, hogy az Iránnak szállítandó orosz rakéták védelmi jellegű fegyverek, amelyek semmiképpen sem gyöngítik meg Izrael védelmi képességeit.