Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Putyin Washingtonra mutogat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. szeptember 5. 15:21

Vlagyimir Putyin szerint az európai menekültválság előre látható volt, és elsősorban Washington elhibázott közel-keleti politikája tehető érte felelőssé.

Az orosz elnök pénteken Vlagyivosztokban, a Távol-Kelet fejlesztésének szentelt nemzetközi gazdasági fórumon beszélt erről.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség szerint Putyin felhívta a figyelmet arra, hogy az európai migránsválság „teljesen előre látható" volt. Moszkva többször figyelmeztetett arra, hogy súlyos problémák adódhatnak, ha Oroszország „úgynevezett partnerei" folytatják azt a „téves külpolitikát", amelyet ma is folytatnak, kiváltképpen a muzulmán világban, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában.

Mi is ez a politika? Ez a saját normák ráerőltetése, figyelmen kívül hagyva a régió történelmi, vallási, nemzeti és kulturális sajátosságait. Ez elsősorban természetesen amerikai partnereink politikája. Európa vakon követi ezt a politikát az úgynevezett szövetségi kötelezettségek keretein belül, majd maga cipeli a terhet.

Putyin megjegyezte, hogy elképesztették az európai migránsválság kezelésére vonatkozó amerikai bírálatok.

Az orosz elnök szerint a menekültválság megoldásának első lépéseként a nemzetközi közösségnek közös erővel kell fellépnie a terrorizmus és szélsőségesség ellen. „Létre akarunk hozni egy nemzetközi koalíciót a terrorizmus és szélsőségesség ellen. Tanácskozunk erről az amerikai partnereinkkel" – mondta. Hozzátette, hogy javaslatát megvitatta Barack Obama amerikai elnökkel, illetve a török és a szaúdi kormánnyal is.

Szíriából nem Bassár el-Aszad államfő, hanem az Iszlám Állam terrorszervezet elől menekülnek az emberek. Az Iszlám Állam jelentős területeket foglalt el Szíriában és Irakban, és most ott „állatkodik" – fogalmazott az orosz államfő.

Putyin szerint korai még beszélni Oroszország részvételéről egy hadműveletben, amelyet az Iszlám Állam elleni harchoz esetlegesen létrehozandó koalíció indítana. Felhívta a figyelmet arra, hogy Moszkva már így is elegendő segítséget nyújt Szíriának haditechnikai eszközökkel, fegyverekkel és katonák kiképzésével is. Vlagyimir Putyin megjegyezte azt is, hogy nem hatékonyak az Iszlám Állam elleni amerikai légicsapások.