Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rakétákat menekít ki a szíriai rezsim

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. augusztus 30. 14:05

Rakétákat szállított el a szíriai kormányhadsereg Damaszkusz közeléből augusztus 29-én, csütörtökön ellenzéki források szerint, minden bizonnyal azért, hogy biztonságosabb helyre juttassa azokat a várható nyugati katonai beavatkozás elől.

A térségből a Reuters hírügynökség értesülése szerint több tucat Scud rakétát szállítottak el, továbbá sok indítóberendezést is. Olyan bázisokról menekítik ezeket, amelyek potenciális célpontnak számítanak a nemzetközi beavatkozás esetére.

A szíriai ellenzék korábban a várható célépületek kiürítését jelző csapatmozgásokról is beszámolt. A források mindazonáltal azt is hozzátették, hogy az ellenzéki harci tevékenység számos útvonalon lehetetlenné teszi vagy megnehezíti harci eszközök szállítását a kormányhadsereg számára.

A hadsereg nem tett említést érdemi csapatmozgásokról, a kormány pedig nem kommentálta az említett közléseket.