Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rasmussen: fontos lépés az amerikai-orosz megállapodás

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. szeptember 15. 10:44

Jelentős lépésnek nevezte a NATO főtitkára a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítése szempontjából az amerikai-orosz megállapodást.

Anders Fogh Rasmussen szeptember 14-én, szombaton kiadott közleményében kijelentette: “ez egy fontos lépés ahhoz, hogy biztosítani lehessen a szíriai vegyifegyver-készletek gyors, biztonságos és ellenőrizhető megsemmisítését. Most pedig Szíria teljes és feltétlen együttműködésére van szükség".

A NATO sajtószolgálata által szombat este kiadott kommüniké tanúsága szerint a főtitkár álláspontja az, hogy a nemzetközi közösség felelőssége biztosítani annak a régóta fennálló “normának és gyakorlatnak" a fenntartását, amely kizárja a vegyi fegyverek alkalmazását. “Ennek megsértőit pedig felelősségre kell vonni" – hangsúlyozta a NATO főtitkára, aki szerint a genfi amerikai-orosz megállapodás új lendületet adhat a szíriai konfliktus politikai rendezésének, annak érdekében, hogy véget érhessen az “iszonyú vérontás" Szíriában.