Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rendőröket gyilkolt az Iszlám Állam

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. május 9. 14:40

Nyolc rendőrt, köztük egy tisztet lőttek le ismeretlenek vasárnap Kairó egyik elővárosában. 

Az egyiptomi fővárostól délre fekvő Heluánban nyolc civil ruhás rendőr – köztük egy kapitány – szolgálati kisbuszban utazott éppen. Kénytelenek voltak megállni egy utcában, amit egy furgon torlaszolt el. A járműből négy álarcos fegyveres ugrott ki, és lelőtte a kisbusz mindegyik utasát, majd elhagyta a helyszínt.

A belügyminisztérium közlése szerint a tett színhelyén rengeteg töltényhüvelyt találtak. Lezárták a környező utcákat, akárcsak a Kairóból ebbe az elővárosba vezető autóutat.

Az állami televízió híradása szerint a merényletet valószínűleg az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai követték el. Erre néhány szemtanú közlése alapján következtetnek, akik a dzsihadista szervezet jelképét vélték látni a támadók furgonjának ablaküvegén.