Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rendőröket végeztek ki

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 16. 8:02

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet fegyveresei december 14-én, vasárnap kivégeztek tizenkilenc rendőrt Irak el-Anbár tartományában. Név nélkül nyilatkozó biztonsági források elmondták, hogy a rendőröket a tartomány székhelye, Ramádi közelében, Bagdadtól nagyjából 100 kilométerre délnyugatra végezték ki.

Ugyancsak vasárnap a terrorszervezet hét harcosa életét vesztette az északi Szalaheddin tartománybeli Balad várostól nem messze, ahol összecsapások törtek ki a szunnita dzsihadisták és a síita fegyveresekkel kiegészült kormányhadsereg között.

A Hszinhua kínai hírügynökség beszámolója szerint az ország legnagyobb kőolaj-finomítójának otthont adó város, Baidzsi közelében is harcok dúltak.

Irak az amerikai csapatok 2011-es kivonása óta legsúlyosabb válságát éli át. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatból kivált Iszlám Állam vezette szunnita csoportok megszállták az ország területének egyharmadát. Irakban és Szíria egyes keleti területein az iszlamisták kikiáltották a „kalifátust", és a saría, az iszlám törvénykezés általuk képviselt kíméletlen változatát kényszerítik a helyi lakosságra.