Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elismert képesség

Szöveg: Szabó Béla |  2014. december 16. 7:00

Szolgálat műveleti területen, hazai gyakorlatok valós biztosítása, továbbá nemzetközi tanfolyam szervezése: az MH Civil–katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ (CKELMK) 2014-ben is maximális fordulatszámon végezte tevékenységét.

1595984479

A Magyar Honvédség e fiatal szervezete – a CKELMK jogelődjét 2003. július elsején alapították meg – az eltelt tizenegy évben munkájával bebizonyította, hogy ifjúkora ellenére már régen nem „gyermekcipőben" jár.

Alaprendeltetésük: a Magyar Honvédség civil-katonai együttműködési (CIMIC) és lélektani műveleti (PSYOPS) képességének fenntartása, folyamatos fejlesztése, valamint CIMIC- és PSYOPS-műveletek végrehajtása hazai területen vagy külföldön. A kijelölt műveleti erők támogatásával vagy önállóan felkészülnek, és részt vesznek a haza fegyveres védelmében, a minősített időszakok kezelésében, a NATO szövetségi kötelékében, illetve más – két- vagy többoldalú nemzetközi szerződések alapján végrehajtandó – műveletekben. Biztosítják a parancsnokok számára a műveleti területen élő civil lakossággal, a helyi hatóságokkal, kormányzati és nem kormányzati szervekkel, nemzeti és nemzetközi szervezetekkel történő együttműködés kiépítését és fenntartását, illetve lélektani műveletek alkalmazásával hatást gyakorolnak a politikai és katonai célkitűzések elérését befolyásoló célcsoport(ok) szellemi beállítottságára, magatartására, viselkedésére.

1595984480

Az alaprendeltetésből fakadó – 2014-ben elvégzett, illetve jövő évi – feladataikról Guba István alezredessel, a központ megbízott parancsnokával beszélgettünk. Az már bevezető mondataiból is kiderült, hogy roppant széles skálán „játszottak" idén is: a valós műveletektől kezdve a hazai és külföldi felkészítésekig mindenből kijutott nekik.

„Ez az év a „Vízforrás 2014" feladattal indult, amely a tavaly megkezdett hasonló munkánk folytatása volt. 2013-tól kezdve ugyanis a Magyar Honvédség szállította az ivóvizet azokra a településekre, ahol a víz arzéntartalma túllépte az Európai Unió által megszabott határértéket. (2013-ban például 162 település 420 000 lakosának vízellátásáról kellett gondoskodnunk." A feladatban 723 katona 166 különböző technikai eszközzel vett részt, és kétmillió kilométert megtéve 18,2 millió liter vizet szállítottak ki az érintett településekre.) Idén – tudjuk meg Guba alezredestől – ez 83 település, mintegy 193 000 lakosának ellátását jelentette a honvédség számára. Az ellátásért felelős katonai szervezetek a települések polgármestereivel és jegyzőivel, illetve az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központból kijelölt CIMIC-csoportokkal együttműködve, közösen tervezték meg a vízellátást, elsősorban a kiszállítás ütemezését és a vízkiosztó helyek kijelölését.

1595984480

Következő nagy feladatuk a „Várpalotai Kihívás 2014" magyar–holland gyakorlat valós CIMIC-biztosítása volt. Az egy hónapos gyakorlat során az MH CKELMK felelősségi körébe tartozott a térségben található települések polgármestereivel, jegyzőivel való együttműködés, valamint a lakosság tájékoztatása.

„Egy ilyen nagyszabású, rengeteg gép- és harcjármű-mozgással, lövészetekkel és repülésekkel „tarkított" gyakorlat során ugyanis tájékoztatni kell a térség lakosságát a várható kényelmetlenségekről – időszakos útlezárások, forgalomelterelés, zajhatások stb. – ráadásul, óhatatlanul előfordulnak problémás szituációk is, mint például egy szántóföldre tévedt harckocsiszakasz" – mondja Guba alezredes. Ilyen esetekben a CKMELK feladata az előzetes tájékoztatás, illetve az esetleges konfliktusok, problémák kezelése.

1595984480

Következő feladatuk már a lélektani műveletekhez (PSYOPS) köthető: megszerveztek ugyanis egy nemzetközi felkészítést. Ehhez nagy segítséget kaptak a Németországban állomásozó, négyfős amerikai hadszíntéri katonai információs műveleti tájékoztatási csoporttól (T-MIST), amelynek feladata a PSYOPS-tevékenységet ellátó európai NATO katonai szervezetek módszertani és gyakorlati támogatása. A kurzuson a magyar hallgatók mellett részt vettek a visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia), valamint Ausztria hadseregeinek képviselői is. A pár napos elméleti felkészítés után a tanfolyam Táborfalvára költözött a gyakorlati képzésre. Ennek során a helyi önkormányzattal és a médiával együttműködve a valóságot leginkább megközelítő módon modellezték és gyakorolták a műveleti területeken végzendő feladatokat. A képzés sikerességére vonatkozó kérdésemre a megbízott parancsnok csak annyit válaszol: meglátogatott bennünket az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének véderőattaséja is, aki a legnagyobb elismerés hangján szólt a látottakról.

1595984480

Újabb feladat és újabb siker: az MH CKELMK részt vett az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljon alapuló különleges műveleti osztag NATO SOFEVAL ellenőrzésében is; sőt, a központ tíz fővel az osztag CIMIC/PSYOPS támogatócsoportját is biztosítja. Már az ellenőrzésre történő felkészülés időszakában is együtt gyakoroltak a „34-esekkel", hogy elsajátítsák a különleges műveletek alapismereteit.

1595984480

Mindezen aktuális feladatok mellett a központ részt vesz a Magyar Honvédség készenléti szolgálataiban is, immár 2004 óta. Így az NRF (NATO Response Force – NATO Reagáló Erő) minden váltásában, továbbá a kijelölt két zászlóaljharccsoportban is. Felkészültségüket és nemzetközi elismertségüket pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy a visegrádi négyek által felállítandó, 2016-ban szolgálatba lépő harccsoportban CIMIC/PSYOPS területen vezető nemzeti szerepkört töltenek be. Ebben a harccsoportban egyébként – teszi hozzá – az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj osztaga, valamint az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred kijelölt erői is vezető nemzetként ténykednek majd. Ami pedig 2015-öt illeti: szakmai és valós biztosításban részt vesznek az NRF Szardínián, Spanyolországban és Portugáliában tartandó gyakorlatán is.
A központ munkatársai mindezek mellett – egyéni beosztásokban – számtalan misszióban és különböző szövetségi parancsnokságokon, központokban is szolgálatot teljesítenek – a hágai Civil–katonai Kiválósági Központtól kezdve a KFOR-ig.

1595984481
* * *

Névjegy

Guba István alezredes 1987-ben végzett a Kossuth Lajos Katonai Főiskola felderítő szakán. Magasabb katonai képzettségét (felderítő, biztonság- és védelempolitikai, CIMIC- és PSYOPS-területeken) a hazai képzések mellett az Amerikai Egyesült Államokban, Olaszországban és Németországban szerezte. Itthon, a felderítőszakasz-parancsnoki beosztástól kezdve a Katonai Felderítő Hivatalon keresztül a jelenlegi beosztásáig számtalan szakterületen „megmérettetett".

1595984481

Hat alkalommal teljesített külszolgálatot. 2003-ban az MH Őr- és Biztosító Zászlóalj felderítőfőnöke volt Pristinában, 2004-ben pedig az iraki Babilonba települt többnemzeti hadosztály CIMIC-törzstisztjeként tevékenykedett. 2006-ban a Többnemzeti Alkalmi Harci Kötelékben teljesített szolgálatot Koszovóban, 2008–2011 között pedig az olaszországi Motta di Livenzában törzstisztként dolgozott. 2013-ban Afganisztánban, az ISAF Északi Régióparancsnokság CIMIC-főnöke volt. Jelentős külföldi gyakorlatokon – különböző beosztásokban – Németországban, Lengyelországban, Olaszországban, Szlovéniában, Portugáliában, Norvégiában és Spanyolországban vett részt.

Angol nyelvből STANAG 6001.3333, illetve szakmaival bővített felsőfokú nyelvvizsgával, olasz nyelvből pedig CELI B-2 képzettséggel rendelkezik.
Nős, három gyermeke van.

* * *

1595984481


Tizenegy év „történelem"

Hazánk a 2000. évi NATO haderő-fejlesztési célkitűzésként vállalta, hogy megteremti a civil-katonai együttműködési képességet, amellyel minden haderőnek rendelkeznie kell. Ennek megfelelően 2003. július elsejével megalakították az MH Civil-Katonai Együttműködési Központot (az MH CKELMK jogelőd szervezetét), amely 2003. október elsején állt hadrendbe. 2004 elejétől a szakmai munka kialakításával párhuzamosan sor került a szervezet bővítésére, így az 1. CIMIC-csoport mellett a 2. CIMIC-csoport is megalakult. Erre a szakmai bázisra támaszkodva lehetővé vált a lélektani műveleti képesség (PSYOPS), mint új elem bevezetése a Magyar Honvédség tevékenységi körébe. 2004. augusztus 4-től a szervezet elnevezése MH Civil-katonai és Lélektani Műveleti Központra (Civil-Military Cooperation and Psychological Operations Center) módosult.


Fotó: Dévényi Veronika, Rácz Tünde és a CKELMK archívuma

Forrás: Magyar Honvéd 2014. december