Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Riadókészültségbe helyezték Moldovában a biztonsági erőket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. május 7. 8:33

Az ukrajnai feszült helyzet miatt riadókészültségbe helyezték a biztonsági erőket Moldovában, a közös határ mentén – jelentette be közös közleményben a moldovai elnök, a kormányfő és a parlamenti elnök május 5-én, hétfőn.

Nicolae Timofti államfő, Iurie Leanca miniszterelnök és Igor Corman, a parlament elnöke elrendelték, hogy a biztonsági erők tegyenek meg minden szükséges lépést a közrend biztosításának érdekében.

A közlemény nem utal semmilyen konkrét fenyegetésre, de azt követően adták ki, hogy Ukrajnában a Moldovához viszonylag közel található Odesszába érkezett a Nemzeti Gárda önkénteseiből alakult különleges egység.

Az aláírók „aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a térségben rosszabb lett a biztonsági környezet, miután Ukrajnában terjed az erőszak".

Állást foglaltak egyúttal Ukrajna területi egysége mellett.

Moldovának is van egy szakadár része, az Ukrajnával szomszédos területen fekvő, úgynevezett Dnyeszter menti Köztársaság, amelynek helyi vezetése már értésre adta, hogy szeretne csatlakozni Oroszországhoz. Moszkva 1500 főnyi katonaságot is állomásoztat ott.